Vége a böngészőháborúnak?

Vége az alternatív böngészőknek?

Tóth Kristóf, 2003. június 9. 10:33
[fsimage 1 left]A Microsoft-AOL Time Warner megállapodás a nyíltforrású, alternatív böngészők végét jelenti? Veszélyt jelent az internet nyílt szabványaira nézve, illetve mi lesz vajon a Mozilla projekt sorsa?

A Microsoft 750 millió dollárt fizet


A Microsoft 750 millió dollárt fizet az AOL Time Warner részére, hogy az lezárja az ellene folyó, a webböngésző piacon folytatott magatartása miatti antitröszt pert. Az AOL Time Warner a Netscape tulajdonosa, mely ugyan egykor domináns szerepet játszott, ma már csak pár százalékát birtokolja a piacnak, és mivel az együttműködési megállapodás eredményeképpen 7 évig az AOL is az Internet Explorert fogja használni, nincs indok a továbbfejlesztés finanszirozására.

A Netscape a Mosaic kereskedelmi verziójaként kezdte, 1.0-ás változata 1994-ben jelent meg. 1995-ben vált nyilvánossá, és a piac nagy részét uralta. 1998-ra részesedése fele-fele volt az Explorerrel, értéke ekkor 4.3 milliárd dollár körül járt. Az internetes robbanás után a részvényesek szerint fontossága 8.98 millárd dollárra nőtt, de miután az AOL kezébe került, hanyatlani kezdett. A cég gyakorlatilag alig támogatta fejlesztését, léte pusztán a Microsoft elleni egyik fegyverré vált. 1998-as megvásárlása mára a túlértékelt internetes lufi miatti számtalan ügylet sorának egyikévé vált. Régen a Netscape egy új kezelőfelület volt, de idővel csak egy alkalmazássá sülyedt a sok közül.

Persze a Microsoft és az AOL-Time Warner közötti kooperáció számos úton jót tehet az internetnek, nyilatkozta Dirk Mueller, a nyíltforrású Konqueror böngésző vezető fejlesztője. "Az együttműködés hasznos lehet, ha azt jelenti hogy a böngészők hasonló tulajdonságokkal fognak bírni, és ha egységesen kezelik a kódokat az nagyban megkönnyiti a mi dolgunkat is." Negatív abban az esetben lehet, amennyiben olyan tartalomszolgáltatási protokollokat és formátumokat alkalmaznak, melyek használata nem lehetséges az alternatív böngészőknél; számtalan plugin például csak Internet Explorerrel működik. "Jelenleg status quo van, a web nagyrésze bármilyen böngészővel látható. Nincs okom azt hinni, hogy csak e miatt a megállapodás miatt ez megváltozzon." Véleménye szerint továbbra is lesz hely az alternatív böngészők számára, mivel az Internet Explorer számos dologra nem alkalmas - pl. nem felel meg a W3C szabványnak, mely többplatformos projektekhez szükséges. "Az Explorerben számtalan hatalmas biztonsági hiba van, köszönhetően az ActiveX scriptelésnek" - tette hozzá.

Habár a megállapodás csökkenti a böngészőpiaci versenyt - ami igy se nagy, mivel az Internet Explorer részesedése már 90% felett van -, azt is jelentheti, hogy a jövőben jóval többen használnak egyéb alternatív megoldásokat, mint az Opera. Az oslói központú Opera Software vezérigazgatója, Jon Vonttzchner véleménye szerint nem tesz jót a versenynek az eggyel kevesebb játékos. "Ez a megállapodás még fontosabbá teszi a mi munkánkat. A Microsoft a Netscape megöléséért fizetett, ez azt jelenti, hogy az AOL kivonul a böngészőpiacról. Szomorúnak tartom a Netscape halálát." Az Opera Mac és Linux platformokon is jelen van, habár Mac részen az Apple nyíltforráson alapuló KHTML kódú Safari böngészője erős konkurenciát támaszt. Vonttzchner közlése szerint nagy figyelmet fordítanak a mobilpiacra is, például ezt alkalmazzák a Sony Ericsson is P800 telefonjában. Ennek ellenére persze az alternatívok évek óta csak vesztenek piaci részesedésükből az Explorer javára.

Kurt Knight, a maces Safari böngésző termékmenedzsere szerint tartalomjegyzék kezelésük, beépített Google keresési lehetoségük révén termékük jobb konkurensuknél, és az Apple közlése szerint gyorsabb is az oldalak renderelése, 16 másodperc az IE 50 másodpercével szemben. A Safari magját a nyíltforrású KDE projekt motorja képezi, és már a béta szoftvert több mint két millióan töltötték le.

A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában

A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.

2025. március 23. 15:40

A legnépszerűbb emojik Magyarországon: A Viber 10 legkedveltebb hangulatjele

A Rakuten Viber, a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, nemrégiben több mint 3000 új emojival bővítette kínálatát, ezzel új távlatokat nyitva az önkifejezés terén. Egy hónappal később bemutatták Magyarország 10 legkedveltebb hangulatjelét, amelyek tükrözik a magyar felhasználók lényegre törő, mégis érzelemgazdag kommunikációját.

2025. március 23. 13:59

GIMP 3.0.0 Revision 1

A GIMP (GNU Image Manipulation Program) egy ingyenes és nyílt forráskódú képszerkesztő program, amelyet főként fotók és grafikák szerkesztésére használnak. Számos fejlett funkcióval rendelkezik, mint például rétegek kezelése, szűrők alkalmazása és különféle eszközök, amelyek a professzionális képszerkesztéshez szükségesek. Rugalmas és testreszabható, így ideális választás mind kezdőknek, mind haladó felhasználóknak.

2025. március 23. 13:45

Qustodio 197.1.5791.0

A Qustodio egy szülői felügyeleti szoftver, amely segít nyomon követni és irányítani a gyermekek online tevékenységét. Lehetővé teszi a webhelyek blokkolását, a képernyőidő kezelését, valamint a szociális média és alkalmazások használatának figyelését. Ezen kívül valós idejű jelentéseket is ad, hogy a szülők könnyen láthassák, mi történik a gyerekek digitális világában.

2025. március 23. 13:40

6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások

Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.

2025. március 23. 12:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01