Tíz százalékkal emelkedtek a DRAM árak
Az iSuppli piackutató cég munkatársai szerint most még nem lehet megmondani, hogy a memóriapiac mikor fog újra fellendülni, az azonban az ebben a szegmensben érdekelt vállalatok számára mindenképpen jó hír, hogy előrejelzések szerint az idei esztendő második felében várhatóan javulni fognak a személyi számítógépek eladási mutatói, ezzel párhuzamosan pedig értelemszerűen több memória kerül majd forgalomba. Az iSuppli szerint egyébként az elmúlt héten tapasztalt mintegy tíz százalékos DRAM áremelkedés hátterében elsősorban a disztribútor cégek spekulatív piaci tevékenységei állnak, a memóriapiac közeljövőbeli fellendülésében bízó cégek most ugyanis megpróbálják feltölteni raktáraikat az egyelőre még olcsó chipekkel és modulokkal.
Miközben a DRAM piaci áremelkedés az elmúlt héten átlagosan tíz százalékos volt, addig a DDR400-as szabvánnyal kompatibilis SDRAM memóriák ára ugyanezen időszakban nem kevesebb mint 22 százalékkal emelkedett. Mindez oda vezetett, hogy jelenleg egy DDR400-as memóriatermékért már több mint negyven százalékkal többet kell fizetni, mint egy DDR266-os hasonló termékért. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy jelen pillanatban nem ajánlatos DDR400-as memóriákat vásárolni, ugyanis ezen viszonylag új memóriák kihozatali aránya várhatóan rövid időn belül jelentős mértékben javulni fog, ami magával hozza az árcsökkenés lehetőségét.
Kapcsolódó cikkek
- 4 GB-os Samsung mobiltelefonos memóriacsip
- USB flash-eszközök akár teljes felhasználói profilok hordozásához
- 50nm-es Intel-Micron MLC NAND flash memória
- Flashmemória automatából
- Samsung: komoly hiány várható a NAND flash piacon
- 8 GB Samsung flasmemória mobiltelefonokhoz
- Koreai tudósok 8 nm-es NAND csipet fejlesztettek ki
- Flashmemóriás laptopot tervez az Apple?
- Intel PRAM csipek egy éven belül
- Samsung: 60nm-es, 1Gbites DDR2 DRAM lapka
Egyre több cég fektet generatív mesterséges intelligenciába
A generatív mesterséges intelligencia bevezetése fordulóponthoz érkezett: a cégek kétharmada invesztál többet a technológiába. A megnövekedett befektetések és lelkesedés ellenére az adatok és a kockázatok továbbra is a skálázást akadályozó fő kihívások, a FOMO hatás kezd elmúlni és egyre többen támasztják alá konkrét mérésekkel a technológia által teremtett értéket – derül ki a Deloitte új felméréséből.
Secure Eraser 6.108
A Secure Eraser olyan megbízható módon írja felül az érzékeny információkat, hogy azokat soha nem lehet még speciális szoftverekkel sem visszaszerezni. A sikeres törlés érdekében akár 35-ször is felülírhatja az érzékeny adatokat a program.
Glary Tracks Eraser 6.0.1.13
Az ingyenes privát takarítóprogram hatékonyan törli az internetezési tevékenységünk minden nyomát. A legnépszerűbb böngészők támogatása mellett számos más alkalmazással is kompatibilis, mint például a FlashGet, a Flash Player és a QuickTime stb.
Autószerelés: a Széchenyi-egyetem oktatója készítette fel a szakmák világbajnokságán kiválósági díjat nyert fiatalt
Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem munkatársa készítette fel a világ legjobb fiatal szakembereinek versenyén, a WorldSkills szakmai világbajnokságon autószerelésben kiválósági érmet nyert Tánczos Bencét, a győri Lukács-iskola tanulóját. Ebben segítségére volt a verseny korábbi magyar indulója is, aki ma már az egyetem járműmérnök-hallgatója.
Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb
Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal – tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.