Jelentős változtatások várhatók az Internet Explorerben
A Chicago-i bíróság augusztus közepén mintegy 520,6 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a szoftvercéget, amely az ügy kapcsán feltételezhetően el fogja távolítani a népszerű webböngésző szoftverből az Eolas szabadalmait tartalmazó plug-ineket, appleteket, és sciptleteket.
"A Microsoft jelezte, hogy nagyon rövid időn belül jelentős módosításokat hajt végre az Internet Explorer webböngésző szoftverben a bírósági ítélet kapcsán" - közölte Steven R. Bratt, a W3C egyik vezetője. "Ezek a változások rengeteg weboldalt érinthetnek. A W3C egyelőre azonban nem rendelkezik konkrét információval arról, hogy a webes eszközök fejlesztőinek milyen irányvonalat kellene követniük a jövőben" - folytatta Bratt.
A Microsoft, amely a W3C tagja, hivatalosan egyelőre nem jelentette be a tervezett módosításokat, bár Jim Desler, a cég szóvivője közölte, hogy a társaság elővigyázatossági lépéseket fog tenni az ítélet kapcsán. A konzorcium augusztus 19-én tárgyalt a bíróság ítéletéről, amely szerint egyes, az Internet Explorerben alkalmazott technológiák az Eolas Technologies szabadalmát képezik.
A Microsoft a szóban forgó technológiákat minden bizonnyal el fogja távolítani a webböngészőből. Ez az IE 95 százalék fölötti piaci részesedését tekintve azonban komoly változtatásokat tehet szükségessé a weboldalakban is. A szoftveróriás és a W3C konzorcium azonban egyetért abban, hogy a módosításokat lehetőség szerint úgy kell elvégezni, hogy az a legkisebb hatással legyen más webes szoftverekre.
Kapcsolódó cikkek
- 15 rést javít a Microsoft 6 biztonsági frissítése
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- Lassult az IE7 iránti érdeklődés
- Az IE7 nem tudja útját állni a Firefox terjedésének
- Deepfish: új mobil-böngésző a Microsofttól
- Az Opera és a Safari a legbiztonságosabb böngészők
- Beszédalapú böngészésre készül a Microsoft
- Zöld weboldal címek az Internet Explorer 7-ben
- 100 millióan telepítették az Internet Explorer 7-et
Kincsek a fiókban: Hogyan hasznosítsuk újra régi készülékeinket?
A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.
A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt.
Elfeledett kütyük a fiók mélyén
A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.
Thermaltake The Tower 300: Egyedi dizájn, friss árnyalatok, maximális teljesítmény
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt.
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.