Januárban jelenik meg az első 3G-s Sony Ericsson

Kiss Ádám Zoltán, 2003. szeptember 7. 09:12
A Sony Ericsson bejelentette, hogy terveik szerint januárban kiadják első harmadik generációs mobilkészüléküket, mely többek között videokonferenciák szervezésére is alkalmas lesz.
Philip Rambech, a vállalat brit és ír részlegének vezetője szerint az új készülék kifejlesztése szinte befejeződött. Rambech elmondta, hogy a Z1010-es modell már tesztelési fázisban van, és a videokonferencia-funkció, a 3G-hálózatok egyik legvonzóbb újdonsága zökkenésmentesen működik. A Z1010-es UMTS és GSM hálózatokkal is kompatíbilis lesz, és egyszerre két kijelző található rajta. Az egyik a fő megjelenítő, a másik a készülék külső felén helyezkedik el, ezen kívül két kamera is található a telefonon. Az MMS, e-mail és Bluetooth kezelésére is képes Z1010-es támogatja a Sony Memory Stick formátumát is.

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

HONOR 400 Lite: Az ideális útitárs a tavaszi kalandokhoz

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 11:34

A Schneider Electric és az ETAP új szintre emeli az MI-gyárak energiaigényének tervezését

A Schneider Electric és az ETAP közös munkája jelentős előrelépést hoz a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt gyárak energiaigényének tervezésében. Az NVIDIA Omniverse Blueprint platformra építve olyan digitális ikermegoldást fejlesztenek, amely képes összehangolni a mechanikai, termikus, hálózati és elektromos rendszerek adatait, így pontosabban modellezhető az MI-alapú gyárak működése.

2025. április 25. 09:55

Stabil hálózat bárhol, bármikor – akár a sarkvidéken is

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 09:22

Fedezd fel a világot okosan – kalandra fel a HONOR 400 Lite-tal!

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 09:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12