Információbiztonsági szakmai napok a KÜRT rendezésében

forrás Prim Online, 2003. szeptember 25. 18:11

A hazai és nemzetközi statisztikák szerint a recesszióban lévő informatikai piacnak szinte az egyetlen területe az információbiztonság, amely a vállalatok stratégiai terveiben kiemelt helyen szerepel - jelentette ki Kürti Sándor, a KÜRT Computer Rendszerház Rt. 2003. szeptember 23-25. között, a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett konferenciasorozatán.
Az Információbiztonsági kihívások címmel szervezett szakmai napok az üzleti élet három különböző területének - a pénzügyi, a kormányzati és az ipari nagyvállalati szféra - legfontosabb kérdéseit vitatta meg, körülbelül háromszáz fő részvételével. A kormányzati napot ünnepélyesen Baja Ferenc, a MeH politikai államtitkára nyitotta meg, míg a rendezvénysorozat többi napját további rangos vendégelőadók tisztelték meg.

A hazai és nemzetközi statisztikák egybehangzóan azt mutatják, hogy az általánosságban recesszióban lévő informatikai piacnak szinte az egyetlen területe az információbiztonság, amely jelenleg is töretlenül fejlődik, és a vállalatok stratégiai terveiben is kiemelt helyen szerepel. Az információbiztonsággal kapcsolatos kiadások a vállalatok, szervezetek informatikai költségvetésében egyre nagyobb arányt képviselnek, 6-7 év alatt ez az arány közel tízszeresére nőtt.

A konferenciasorozat egyik fontos üzenete volt, hogy az információbiztonság eddigi technokrata, technológiai központú megközelítése egyre inkább átadja a helyét az üzleti alapú megközelítésnek. Azaz a fókuszban az áll, hogy a vállalatnál milyen üzleti és szervezeti működési igények vannak, és ezeket az informatika hogyan tudja minél zökkenőmentésebben kiszolgálni.

A konferencia során a KÜRT példákat mutatott be az információvédelem gyakorlati megvalósítására, eligazítást adott az ide vonatkozó szabályokban és követelményekben, és ismertette a különböző területeken működő vállalatok, szervezetek számára a módszertani megoldásaikat. A eseményen a KÜRT szakértői mellett neves hazai és külföldi vendégelőadók is szerepeltek, akik speciális esettanulmányokon keresztül mutatták be az információbiztonság gyakorlati megvalósításának tapasztalatait. A pénzügyi szektorban pl. előadást tartott Mark Beke, a Volksbank Ausztria működési kockázatkezelésért felelős projektvezetője, aki a hamarosan életbelépő nemzetközi Basel II egyezmény főbb pontjairól tartott bemutatót. Hazai vonalon a PSZÁF, a Pénzjegynyomda, a Miniszterelnöki Hivatal és az IHM képviseltette magát.

A rendezvényen elhangzott, hogy a kormányzati szféra vonatkozásában különösen nagy jelentősége van a közelgő EU-csatlakozásnak, ami az információbiztonság területén is komoly igényeket támaszt az ide tartozó szervezetekkel, intézményekkel szemben. A konferencián jelen lévő Baja Ferenc politikai államtitkár (MeH Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala) is hangsúlyozta az IT biztonság egyre növekvő fontosságát a Miniszterelnöki Hivatal szemszögéből. Az előadásokon bemutatásra került módszertanok és információk többek között ezért is nélkülözhetetlenek a költségvetési intézmények, de a piaci körülmények között működő vállalatok, szervezetek számára is.

A KÜRT szakemberei részéről előadás hangzott el a kockázatkezelés jelentőségéről és gyakorlati megvalósításáról. Az információbiztonsággal kapcsolatban az előadók egybehangzóan kiemelték, hogy az egyik legfontosabb terület az emberi tényező kockázatának csökkentése, amire a tevékenységek, folyamatok szabályozása jelenti a megoldást. Az üzleti alapú megközelítés egyik fontos segítője az üzemeltetés megfelelő menedzselése, amelynek megvalósításához az ITIL, azaz az IT Infrastructure Library gyűjtőnévre hallgató ajánlásgyűjtemény alapján lehet hozzáfogni.

Az eseményen a KÜRT a szakmai anyagok mellett bemutatta saját fejlesztésű szoftvereit, amelyek az információbiztonsági projektek illetve a vállalatok, szervezetek mindennapi biztonsági szintjének a fenntartása során jelentenek felbecsülhetetlen segítséget.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40