IBM segítség kormányzati Linux alapú rendszerek bevezetéséhez
A brit és orosz kormányzat olyan Linux tesztprogramokat indít, melyek
arra hivatottak, hogy megállapítsák: a kormányzati szektorban mekkora
megtakarítást jelent a nyílt forrású szoftverek használatára történő
áttérés.
Spórolnak a vállalatok, és különösen spórolnak a jellemzően kevés forrással rendelkező kormányszervek. A Forrester tanácsadó cég kutatása szerint az amerikai vállalatok informatikai vezetőinek 72 százaléka jelentette ki, hogy szervereiket a Microsoft és Unix operációs rendszerekről Linuxra akarják átállítani.
A mára tervezett bejelentés szerint összesen 9 alrendszert készül az IBM egyelőre kísérleti jelleggel Linuxra átállítani a brit kormányszervek egyesített közbeszerzési rendszerében. Az egyesített rendszert 2000-ben indították be, és most júliusban parlamenti döntés születetett a nyílt forráskódú operációs rendszer alkalmazásáról.
Oroszországban a Távközlési és Informatikai Minisztériummal egyezett meg az IBM egy Linux bemutató és tanácsadó központ felállításáról, ahol a vállalatok kaphatnak segítséget Linuxos alkalmazások bevezetésére. Itt a felhasználók megismerhetik a Linuxot futtató xSeries szervereket valamint a WebSphere, DB2, Domino és Tivoli szoftvereket. A központban az IBM üzleti partnerei is bemutathatják Linuxos termékeiket az orosz érdeklődőknek.
Hűvös Imre
Kapcsolódó cikkek
- A Francia Nemzetgyűlés is Linuxra vált
- IBM rendszerekre szabott, vegyes forráskódú szoftvercsomag a Novelltől
- IBM 48 órás programozó bajnokság
- Új ThinkPad noteszgépek Novell SUSE Linux operációs rendszerrel
- A Finn Védelmi Minisztérium is a Novell SUSE Linuxot választotta
- IBM-akciók azoknak, akik a vállalati Linux alapú megoldásokat preferálják
- A svájci kormányzat Novell SUSE Linux szerverekre váltott
- Mannheim elvi okokból tér át a nyílt-forráskódú szoftverekre
- Az ingyenessé tett szabadalmak felpörgethetik a Linux piacát
- Átadták a Linux 48 IBM szoftverprogramozási bajnokság díjait
Miért fontosak a komplex grafikai megoldások?
Minden cég azt szeretné, hogy vonzó márka legyen a közönség számára. Ehhez mindenképp kell egy kiemelkedő, emlékezetes arculat. Az ideális design nem csupán versenyelőny, hanem egyfajta felhasználói élmény, bármi is legyen a portéka.
A Samsung bemutatja legújabb AI-megoldásait a World of Samsung eseményen
A Samsung, mint az összekapcsolt eszközélmények éllovasa, március 18-tól Frankfurtban, Németországban rendezi meg a World of Samsung eseményt. A rendezvény keretében bemutatkoznak a vállalat legújabb, mesterséges intelligencia által vezérelt fejlesztései. A Samsung televíziós, audiotechnikai, okosotthon-, gaming-, mobil- és digitális eszközei révén demonstrálja, hogyan válhat a technológia a mindennapok gördülékeny és támogató társává a mesterséges intelligencia segítségével.
Merész új dizájn és AI-alapú fejlesztések a Samsung One UI 7-be
A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy április 7-én elindul a One UI 7 bevezetése. Az új szoftverfrissítés modern, merész dizájnt kínál, amely a felhasználói élmény még személyesebbé és jobban irányíthatóvá tételét célozza meg. A One UI 7 egy mesterséges intelligencián alapuló felhasználói felületet vezet be, amely lehetővé teszi a Galaxy eszközökkel való természetesebb interakciókat. A frissítést először a Galaxy S24 széria, valamint a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 modellek kapják meg, majd fokozatosan elérhetővé válik más Galaxy okostelefonokon és táblagépeken is.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Használt mobilok a fiók mélyén
A Magyar Telekom kutatása szerint Magyarországon háztartásonként átlagosan 1,7 darab, összesen 2,7 millió használaton kívüli mobiltelefon található a fiókokban. A jelenleg használt mobilok átlagos életkora 2,8 év, és ezek 11%-a már használt vagy felújított állapotban került a tulajdonosokhoz. A körforgásos gazdaságot támogató európai szereplő, a Recommerce adatai alapján a magyar vásárlók 41%-a hajlandó megbízható forrásból felújított készüléket vásárolni. A Telekomnál a régi, használhatatlan mobilok újrahasznosítását, valamint a működő készülékek eladását és felújított készülékek vásárlását is támogatják.