Synergon: háromnegyed éves eredmények

forrás Prim Online, 2003. november 13. 21:30
A 2003. harmadik negyedévében a Synergon csoport egyik legfontosabb eseménye az Atos Origin International B.V. és a Synergon Informatika Rt. között létrejött megállapodás, amely alapján az Atos Origin Information Technology Kft. a Synergon tulajdonába kerül.
Az akvizíció révén a Synergon csoport egy, az informatikai szolgáltatások terén vezető szakmai színvonalú leányvállalatot tudhat magáénak, jelentősen növelve piaci részesedését és szakmai kompetenciáját ezen a területen. A megállapodás mellett a két cég között stratégiai partneri szerződés is született, mely értelmében a Synergon csoport fogja az Atos Origint a kelet-közép-európai régióban képviselni, illetve a kelet-közép-európai régión kívül az Atos Origin nyújt támogatást a Synergon ügyfeleinek.

A Synergon Rt. árbevételének és eredményének negatív irányú elmozdulása - az idei év terv szerint teljesített jó első két negyedéve ellenére - a harmadik negyedév eseményeire vezethető vissza. Ennek oka elsősorban a piac gyengélkedése volt, ezen belül is a kormányzati megrendelések visszafogása az EU-s projektekkel egyetemben. Emellett meghatározó volt a távközlési szektor - még mindig tartó - keresletének csökkenése, melyre az Invitel átszervezése is visszahúzó hatással volt. Az energetikai iparág - a megtorpant liberalizációs folyamatok következtében - teljesített visszafogottan.

A Synergon értékesítését befolyásolta még a forint gyengülése miatt dráguló IT-eszközök, illetve a klasszikus tanácsadási tevékenység iránti visszafogott kereslet is. A tevékenység sikerei közé tartozik a továbbra is erős fedezettartalom és -arány (2003-ban negyedéves szinten növekvő, a 2002-es és 2003-as évek I-III. negyedéveit összehasonlítva stagnáló). A növekvő szolgáltatástartalom alapján látszik az ügyfelek hozzáadott értékű szolgáltatások iránti nyitottsága, illetve fellendültek az infrastrukturális tevékenységhez kapcsolódó hozzáadott értékű szolgáltatások is.

A Synergon által érdekelt regionális piacokon is hasonló folyamatok mutatkoztak. Csehországban az Infinity egyik legjelentősebb ügyfele, a Skoda visszafogta kiadásait és a cseh kormány is megszorításokat eszközölt. A piaci lehetőségek szűkülése következtében az Infinity vezetése átszervezéseket és a kapacitás piaci igények szintjére szabását kezdte el. A horvátországi Spanra - az IT kereslet régiós effektusán túl - a választási év bizonytalansága is negatívan hatott. A piacon felszabaduló erőforrásokat, azonban a horvát leányvállalat erőteljes üzletfejlesztési tevékenységbe forgatta át.

A Fibex Kft. esetében pozitívumként említhető, hogy a tavalyi évhez képest ugyan látványosnak tűnik visszaesése, azonban a kedvezőtlen piaci helyzethez konszolidált szervezeti felépítése, költségstruktúrája meghozta eredményeit és a társaság 2003. I-IX. hónapjainak tekintetében nyereségesen működött. Az előző év eredményét a Fibex váci irodaházának eladásából származó fedezet javította.
Kulcsszavak: Synergon Infinity Fibex

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37