Még több támadás érheti majd a windowsos rendszereket 2004-ben

Tóth Kristóf, 2003. december 17. 09:30
A Symantec biztonságtechnikai szakértői szerint 2004-ben az eddigieknél is több internetes támadással kell számolniuk a Windows operációs rendszereket a számítógépükön alkalmazó felhasználóknak.

Így például a szakemberek szerint 2004-ben akár négy Blaster kaliberű féregvírus is felbukkanhat. Mint ismeretes, a Blaster 2003 augusztusában tűnt fel és rövid időn belül közel félmillió PC-t fertőzött meg. Az előrejelzések szerint a Sobig típusú féregvírusok jövőre akár havonta is előfordulhatnak majd.

A biztonságtechnikai elemzők ezen kívül felfigyeltek az emberek növekvő figyelmetlenségére és slamposságára is. Ez azt jelenti, hogy egyre többen "szórják el" véletlenül a jelszavaikat avagy a hitel- és bankkártya-adataikat.

Szintén komoly aggodalomra ad okot, hogy amint kitudódik egy újabb biztonsági rés, rövid idő alatt megjelenik egy azt kihasználó féreg vagy vírus. Rendkívüli módon lerövidült az az idő, ami a biztonsági hiba nyilvánosságra hozatala és az új féreg vagy vírus megjelenése között telik el.

Sajnos a kéretlen e-mail-küldők, a spammerek is egyre gyakrabban olyan technikákat alkalmaznak, amelyek kedveznek a vírusok készítőinek és terjesztőinek is. A számítógépes kártevők ezen kívül proxy-szervereket használnak, hogy névtelenül küldhessék el az e-maileket. A két módszer a Symantec szakemberei szerint akratalanul is spam- és vírus/féreg-küldővé teheti bármelyik internetre felcsatlakozó PC-t.

A jelentés szerint némileg biztonságban egyedül csak a mobiltelefon- és a PDA-tulajdonosok érezhetik magukat. A Symantec ugyanis úgy véli, 2-5 évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy megjelenjenek a mobil eszközök szoftvereiben kárt tevő vírusok, férgek és más rosszindulatú programok.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Biztonságos adattárolás az egészségügyben

A QNAP Systems, Inc., a biztonságos adattárolási megoldások vezető gyártója segít az egészségügyi szervezeteknek az elektronikus védett egészségügyi információk (ePhI) hozzáférésének, továbbításának és tárolásának többrétegű kiberbiztonsági intézkedésekkel és megváltoztathatatlan tárolással történő megerősítésében – elősegítve a HIPAA-megfelelést, miközben megvédi az érzékeny orvosi adatok titkosságát és integritását.

2025. május 17. 17:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41