GVH: 70 millió forintos bírság a Matávnak

Kovács Attila, 2004. január 27. 15:43

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa január 27-én meghozott és kihirdetett határozatában megállapította, hogy a Magyar Távközlési Rt. visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor 2002. február és 2002. július közötti időszakban összekapcsolási szolgáltatásainak árait és távbeszélő szolgáltatás csomagjainak díjait egymáshoz képest úgy állapította meg, hogy az alkalmas volt az új piacra lépés akadályozására. A versenytanács ezért - nem jogerősen - 70 millió (azaz hetvenmillió) forint bírságot szabott ki a távközlési szolgáltatóra.

A GVH indoklása: a Matáv a hálózatba irányuló hívások végződtetése és az innen induló hívások indítása piacán monopolhelyzetben van. Az említettek olyan nagykereskedelmi piacok, amelyekhez való hozzáférés alapvető fontosságú ahhoz, hogy az újonnan piacra lépők el tudják érni a Matáv ügyfeleit, ily módon számára versenyt támasztva. Egymáshoz vertikálisan kapcsolódó piacok esetén - mint jelen esetben a többi távközlési szolgáltatónak nyújtott összekapcsolási és az előfizetőknek nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatások - a nagykereskedelmi piacot, mint szükséges inputot uraló vállalkozás árazási magatartásával akadályozni tudja az új versenytársak kiskereskedelmi piacra lépését. Ennek egyik módja az árprés alkalmazása.

Ha egy vertikálisan integrált vállalatcsoport úgy állapítja meg a kiskereskedelmi termék fogyasztói árát, hogy a köztük kialakult szűk (vagy negatív) árrés miatt a versenytársak részére a kiskereskedelmi szolgáltatás nyereséges nyújtása lehetetlenné válik; utóbbiak vagy kiszorulnak a piacról, vagy be sem tudnak lépni. Mindez az árprés miatt.

Az FDC, majd LRIC alapú MARIO előtti kereskedelmi szerződések díjaival végzett számítások mind a Ritmus100, mind a Ritmus200 díjcsomag esetében azt mutatták, hogy a díjcsomag révén realizált bevételek nem fedezik még a nagykereskedelmi szolgáltatások költségeit sem, az árrés minden esetben negatív lett. A nagyvállalati szegmensen ugyancsak árprés-szituáció alakult ki a vizsgált időszakban, hiszen az egyedi ajánlatokkal rendelkező vagy a Ritmus300 díjcsomagra előfizető ügyfelek esetében a nagykereskedelmi díjak közti különbség a kedvezőbb tarifák miatt nyilvánvalóan még az előzőeknél is kisebb (abszolút értékben: nagyobb) volt.

A nagykereskedelmi költség és a kiskereskedelmi ár közötti negatív árrés jelen esetben a nagykereskedelmi ár nagyságának volt tulajdonítható. Ezt mutatja az is, hogy a MARIO alapú nagykereskedelmi díjak 2002. júliusában jelentősen mérséklődtek, miközben nem utal semmi arra, hogy az időközben eltelt 4-5 hónap alatt ilyen mértékben csökkentek volna a Matáv költségei.

A GVH szerint a versenytanács többszöri tárgyalást követően, a bírság kiszabásakor a GVH elnökének és a versenytanács elnökének erre vonatkozó közös közleményében foglalt elvek szerint járt el. Az árprést, mint gazdasági erőfölénnyel való, -- a versenytársak kiszorítására alkalmas - visszaélést a versenytanács közepes súlyos jogsértésnek tekintette, melynek jelen esetben csekély piaci hatása volt. A bírságkiszabás viszonyítási alapjául a néhány hónap során az üzleti előfizetők piacán realizált forgalmat vette alapul a versenytanács. E bírság a jogsértés piaci súlyához igazodóan, tekintettel a Matáv méretét tükröző forgalmi adatokra, inkább jelképesnek, mint visszatartó erejűnek nevezhető a múltbeli, lezárult, nem hosszú időszakot jellemző jogsértés esetén.

Kulcsszavak: jog GVH Matáv

A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul

A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez. 

2024. október 12. 15:13

Összefog a régiós IT ökoszisztéma

November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.

2024. október 12. 13:28

Már nálunk is kapható az OMODA 5

Már Magyarországon is kapható a Chery Group rendkívül magas felszereltségű és remek ár-érték arányt képviselő autója, az OMODA 5. A hazai piacon újdonságnak számító márka forgalmazását négy budapesti és négy vidéki márkakereskedésben kezdték meg, ahol már ki is próbálhatók a járművek. 

2024. október 12. 11:52

Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával

Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.

2024. október 12. 10:14

Bérelhető GPU-szerver szolgáltatást indít a vshosting

A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez. 

2024. október 12. 08:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10