Hewlett-Packard: várt mértékű nyereség az első negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2004. február 20. 09:12
A Hewlett-Packard pénzügyi első negyedévének a nettó nyeresége 30 százalékkal nőtt elsősorban személyi számítógépgyártó ágazatának erőteljes bevételnövekedésére.
A technológiai cégnek a folyó második negyedévre és a teljes évre vonatkozó nyereség előrejelzése megegyezett a szakértők becslésével.

A New York-i tőzsde csütörtöki zárása után a H-P arról számolt be, hogy pénzügyi első negyedévében a nettó nyeresége 936 millió dollárra, részvényenként 30 centre nőtt az egy évvel korábbi 721 millió dollár, részvényenként 24 cent profitról.

A január végével zárult negyedévben a bevétele 19,51 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 17,88 milliárd dollárról.

Egyszeri tételek nélküli nyeresége 1,08 milliárd dollár, részvényenként 35 cent volt, ugyanez egy évvel korábban 877 millió dollárt, részvényenként 29 centet tett ki.

A cég részvényarányos nyeresége megegyezett a várttal, bevétele valamivel meghaladta a szakértők által becsült 19,37 milliárd dollárt.

A folyó negyedév kapcsán a H-P arra számít, hogy egyszeri tételek nélküli részvényarányos profitja 34 cent lesz 19,2-19,6 milliárd dollár bevétel mellett. Az elemzők a mostani negyedévre részvényenként átlagosan 34 cent nyereséget és 19,2 milliárd dollár bevételt várnak.

A H-P árfolyama csütörtökön a New York-i értéktőzsdén 36 centtel 23,87 dollárra nőtt.
Kulcsszavak: HP +céginfo

Megalakult a KSZK Alumni

A Budapesti Műszaki Egyetem öntevékeny Kollégiumi Számítástechnikai Köre csaknem fél évszázada jött létre, és miközben jelenleg is aktív, a napokban az alapítók egyike, Vinkovits László, nyolc társával együtt életre hívta a KSZK alumnit, vagyis az egykori tagok csoportosulását.

2024. október 13. 20:23

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).

2024. október 13. 14:20

Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley

Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködés. 

2024. október 13. 13:42

Camfrog Video Chat 8.0.0 Build 47462

A teljes funkcionalitású Camfrog csevegőkliens a hang- és szöveges üzeneteket egyaránt biztosítja, valamint fájlátvitelre is lehetőséget kínál. Létrehozhatunk saját jelszóval védett chatszobákat is. A program sok funkciója mellett szülői felügyeletet is kínál.

2024. október 13. 12:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10