Az IT-ágazat alacsony bérű országokba telepíti a szoftvergyártást

-
A feldogozóiparban ez az irányzat már a hetvenes évek óta tart, a szofver- és
szolgáltatási ágazatban ezt gyorsabban fogjuk követni - jelentette ki a
hannoveri CeBIT-en nyilatkozva a BITKOM német IT ágazati szövetség alelnöke.
Mindenekelőtt
India, Dél-Korea, Kína, Románia, Oroszország és a Baltikum országai érdekesek
ebből a szempontból a szoftverágazat számára. Ezeken a helyeken a legjobban
képzett mérnökök és informatikusok vannak, akik erősen motiváltak, és
szeretnének jóléti helyzetükön is javítani. Emellett ma még tizedét keresik a
fejlett országok hasonló alkalmazottai bérének - fejtegette Jörg Menno Harms,
aki egyben a Hewlett-Packard cég németországi főnöke. Úgy vélte, hogy a
világháló segítségével a szoftvergyártást néhány óra alatt át lehet telepíteni
egyik országból a másikba. Mint mondta, a fejlett ipari államoknak - így
Németországnak is - nem a küszöbországokkal, hanem a saját fejlettségű
államokkal kell a megfelelő területeken versenyeznie.
Kapcsolódó cikkek
- 2,3 milliárd emberé a 3 milliárd mobil-előfizetés
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Mobil vagy egymillió font?
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Az adathalászat növekedést, a botok előfordulása csökkenést mutat
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Tovább növekszik a magyarországi online reklámok piaca
- Májusi kémprogram toplista
- A csökkenő árak mérséklik a globális chip-eladást
- Az energiaköltség növeli az informatikai kiadásokat
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.