Internethajó: középpontban az eKormányzat

Baja Ferenc előadásában kifejtette, hogy az
eKormányzat program a modern Magyarország kialakításának a katalizátora lehet. Hozzátette:
az elkövetkezendő években felértékelődik a személyes kontaktus, mivel az
állampolgárok egyre inkább azt igénylik, hogy kiszolgálja őket az
államapparátus ugyanúgy, mint ahogyan ezt a piaci szereplők teszik a vevőkkel. A
politikai államtitkár ezzel összefüggésben elmondta: az állampolgárok azt
igénylik, hogy "körülöttük forogjon a világ és ezt tudomásul kell venni a
modern közigazgatásnak és a modern politikának is". Az eKormányzat kapcsán
elmondta: ezt úgy kell megvalósítani, hogy az állampolgár ne váljon
kiszolgáltatottá, ugyanakkor az ügyek intézése ügyfélbarát legyen.
Baja Ferenc úgy vélte: az elektronikus
kormányzás csak akkor lehet sikeres, ha megfelelő háttérintézményi rendszert
alakítanak ki. Ennek azonban nem informatikai, illetve erőforrás-alapúnak kell lennie,
hanem sokkal inkább jogszabályi és ügyvitelalapúnak. Ez az előfeltétele ugyanis
annak, hogy egységes és hatékony elektronikus kormányzati rendszer alakulhasson
ki. Baja Ferenc elmondta, hogy a háttér megteremtésének egyik alappillére az új
közigazgatási eljárásról szóló törvény meghozatala, illetve ennek révén az
elektronikus ügyintézési rendszer megteremtése. A politikai államtitkár
hangsúlyozta azt is, hogy az elektronikus közigazgatást a kormány önmagába véve
nem tudja sikeresen kialakítani, ehhez segítségre és támogatásra van szüksége az
önkormányzatok, a lakosság, illetve a piaci szegmens, ezen belül az
információ-technológiai szektor részéről.
Az Internethajón Magyar Bálint oktatási
miniszter kifejtette, hogy az oktatási rendszer jelentős kihívás előtt áll,
mivel ma már nem zárt és végleges tudásra van szükség a sikeres társadalmi szerepléshez.
Ennél sokkal fontosabbnak ítélte azt, hogy a tanulókat meg kell tanítani az
élethosszig tartó tanulásra. A miniszter kifejtette, hogy az infokommunikációs
technológiák nélkül művelhető szakmák száma évről évre folyamatosan csökken. Hozzátette:
az oktatási rendszert azért is át kell alakítani, mivel Nyugat-Európában az
emberek életük során akár 4-6-szor is szakmát váltanak. Magyarországon ez ma
még mintegy 2 alkalommal történik meg egy állampolgár esetében.
Az Internethajón Csepeli György, az Informatikai
és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára azt a digitális utat vázolta,
amely Magyarország előtt áll az európai uniós csatlakozást követően. Elmondta:
Magyarország a csatlakozó országokhoz képest jobban, míg az unióhoz viszonyítva
rosszabbul áll az infokommunikációs és telekommunikációs piac fejlettségét
tekintve. Az államtitkár úgy vélte, hogy a csatlakozó országok révén az Európai
Unió jelentős fejlődési lendületet kaphat.
Kapcsolódó cikkek
- Szélessávú internetes hálózat a bicskei kistérségben
- Magyarország: az "e" sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a kormányzás
- Virtuális Second Life nagykövetséget nyit Svédország
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
- Móron és környékén is az Albacomp fejlesztheti a szélessávú internetes hálózatot
- Információs technológiában csak a középmezőnyben vagyunk az EU új tagjai között
- Elektronikus kormányzat – hatékony közigazgatás
- A román vidéki települések egy tizedét informatizálják
- Az EU házhoz jön – Román-magyar IT&C konferencia Marosvásárhelyen
- Kóka: az informatika terjedése gyors megtérülést hozhat
E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány
Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.
Öt évig a Themze fenekén volt egy iPad Mini, ami most döntő bizonyíték egy büntetőügyben
A londoni Metropolitan Rendőrség 2024 novemberében egy iPad Minit talált a Temze folyóban, nem messze az O2 Arénától. A készülék több mint öt évig hevert a víz alatt, mégis sikerült adatokat kinyerni belőle, amelyek kulcsfontosságúak voltak egy bűnügyi hálózat felgöngyölítésében.
Trump intézkedései, melyek megrengették az infokommunikációs szektort
Donald Trump másoodik elnöki ciklusa alatt máris számos döntés született, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolták az infokommunikációs szektort. Ezek az intézkedések nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is éreztették hatásukat, különösen az Európai Unióban, amelynek alkalmazkodnia kellett az új amerikai megközelítésekhez a digitális szabályozás terén.
Elon Musk és Donald Trump: A technológia és politika összefonódása az amerikai kormányzásban
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Donald Trump elnök kinevezése révén a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társelnöke lett. Ez a lépés új dimenziót nyit a technológiai szektor és a politika kapcsolatában, miközben kérdéseket vet fel a kormányzati reformok irányáról és hatásairól.
Elon Musk e-mailes ultimátuma: káosz és ellenállás a szövetségi hivatalokban
Elon Musk, az amerikai kormányzati hatékonyság javításáért felelős vezető, e-mailben szólította fel a szövetségi alkalmazottakat heti teljesítményük igazolására, azzal a fenyegetéssel, hogy a válaszadás elmulasztása felmondásnak minősül. Az utasítás zűrzavart és ellenállást váltott ki a kormányzati szervekben.