Online zenei szolgáltatást indít a Sony

Milkovits Gábor, 2004. május 5. 21:10
A Sony letölthető zenéket kínáló online szolgáltatást indított be az Egyesült Államokban, azzal a nem titkolt céllal, hogy ezáltal is elősegítse hordozható lejátszóinak forgalmazását.
A Connect elnevezésű internetes oldalról 500 000 zeneszámot tölthetnek le az amerikai felhasználók, dalonként kevesebb mint 1 dollárért, a teljes albumok pedig már 10 dollár alatt hozzáférhetők. A Sony szóvivője elmondta, hogy lépésüket nem kis mértékben befolyásolta az Apple iTunes internetes zenei szolgáltatásának látványos sikere, amely jelentősen megnövelte az iPod digitális lejátszók forgalmát. A Connectről letöltött ATRAC3 formátumú zenék egyébként szinte kizárólag a Sony saját gyártmányú lejátszóival kompatibilisek. A cég egy korábbi nyilatkozatában júniusra ígérte a szolgáltatás nyugat-európai bevezetését.

Egyre több technológiai vállalat lát fantáziát az internetes zenei portálokban – a Microsoft például őszre tervezi beindítani saját szolgáltatását. A Sony szóvivője bízik abban, hogy a felfutóban lévő piacon számukra is jut majd megfelelő hely, ezáltal pedig lehetőségük lesz szélesebb közönséget elérni termékeikkel. Jelenleg Amerikában az iTunes uralja a piacot 70 millió dalt forgalmazva egy év alatt, míg Európában a Napster áll az első helyen a pénzért kínált digitális zenék területén.
Kulcsszavak: zene Sony

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12