Egyesülhet a Sony Music és a Bertelsmann: létrejöhet a Sony BMG

Kiss Ádám Zoltán, 2004. július 20. 07:24
Nem mindennapi módon az Európai Bizottság feltételek nélkül járult hozzá a két zeneipari óriás egyesüléséhez, így várhatóan közös vállalt jön létre a Sony zenei részlegéből és a Bertelsmannból, a Sony BMG néven.
A Cnet közelebbről meg nem nevezett, de Bertelsmannhoz és Sonyhoz közeli forrásai szerint a "bizottság feltétel nélkül adott zöldet" az egyesülésnek, annak ellenére, hogy a vizsgálatot maga a bizottság kezdeményezte februárban, attól tartva, hogy a megszülető új óriás vállalat uralja majd a piacot. Ez a döntés az amerikai hatóságok jóváhagyása esetén elhárította az utolsó akadályt is az összeolvadás elől, így alapvetően megváltozik a világ zenei piaca, beleértve az online értékesítéseket is. A jelenlegi 5 nagy piaci szereplő helyett teljesen új helyzetet teremtve 4 mamutcég fogja uralni Európa zene piacának 80 százalékát. A Vivendi Universal, a Warner és az EMI mellett megjelenő Sony BMG a lemezpiac jövőjét is alaposan átírhatja, mivel mindkét cég komolyan foglalkozott a terjesztés, másolás kérdéseivel. A Sony hatalmas összegeket fordított másolásvédelmi eljárásai kifejlesztésére, míg a Bertelsman jelentős tapasztalatokat szerzett az online értékesítés terén.
Kulcsszavak: zene Sony Bertelsmann

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12