Közös csipgyártó óriásüzemet épít Japánban az AMD és a Fujitsu

Milkovits Gábor, 2004. november 21. 18:37
Az AMD és a Fujitsu közös tulajdonában lévő, Spansion elnevezésű memóriacsipeket gyártó vállalkozás közel egymilliárd dolláros befektetéssel egy nagyszabású üzem felépítését tervezi Japánban.
Az új japán gyáregységben mobiltelefonokba, fogyasztói elektronikai eszközökbe és gépkocsikba való, nagy kapacitású NOR flashmemória csipek gyártását tervezik. A Spansion 60 százalékban az Advanced Micro Devices, 40 százalékban pedig a Fujitsu tulajdonában van. A NOR eszközök kapacitás dolgában jelenleg valamivel elmaradnak a NAND típusú flashmemória csipek mögött, ám Bertrand Cambou, a Spansion elnöke elmondta, hogy egy olyan technológián dolgoznak, amelynek révén memóriacellánként négy bit adatot tárolhatnak majd, így négyszeresen felülmúlhatják a mostani NAND eszközöket. A NOR flash csipek gyártása terén az AMD mellett az Intel szerepe jelentős, míg az olyan konkurensek, mint a Samsung és a Toshiba NAND flashmemória eszközöket forgalmaznak. A tárolókapacitás kérdése Cambou szerint alapvető fontosságú - becslése alapján a jelenlegi mobiltelefonok átlagosan 180 megabit memóriával rendelkeznek, ám két év múlva ez a szám meghaladja majd az 560 megabitet, a csúcsmodellek esetében pedig akár az 5 gigabitet is.

A Spansion 2003-as létrejötte óta ez lesz az AMD és a Fujitsu első közösen felépített üzeme - a gyár a tervek szerint 2007-ben lesz kész a termelésre. A cégek részéről nem hangzott el a beruházással kapcsolatosan pontos számadat, ám a Nihon Keizai Simbun lap értesülései szerint annak értéke eléri majd a 954 millió dollárt.

Eközben a koreai Hynix Semiconductor és a svájci székhelyű STMicroelectronics a héten egy közös, szintén memóriacsipeket gyártó üzem létrehozásáról kötött megállapodást. A gyárban, amelyet Kínában állítanak fel mintegy 2 milliárd dolláros beruházással, flash és DRAM memóriacsipeket fognak előállítani.

Hőszivattyú‑boom Európában – közel 30 millió otthon bizonyítja a technológia erejét

A Panasonic Heating & Cooling Solutions a European Heat Pump Association (EHPA) legfrissebb adataira hívja fel a figyelmet, amelyek jól mutatják, milyen jelentős fejlődésen ment keresztül a hőszivattyús technológia Európában.

2026. július 17. 17:38

Orvosból tesztelő, jogászból fejlesztő: tarolnak a karrierváltók az informatikában

A digitalizáció mára gyakorlatilag minden ágazatot átalakít, legyen szó a pénzügyi szektorról, az oktatásról, az egészségügyről, a mezőgazdaságról vagy a kiskereskedelemről. Ennek következtében a munkáltatók egyre nagyobb értéket tulajdonítanak azoknak a pályakezdő informatikusoknak, akik az IT-tudás mellett más szakterületen szerzett végzettséggel, iparági tapasztalattal, valamint fejlett kommunikációs vagy akár vezetői készségekkel is rendelkeznek. 

2026. július 17. 15:20

Nagyot lépett a Viber: már eSIM-szolgáltatás is elérhető az alkalmazásban

A Rakuten Viber elindította alkalmazáson belüli utazási eSIM-szolgáltatását, amely gyors és költséghatékony mobilinternet-hozzáférést kínál külföldön. A Magyarországon is elérhető megoldással a felhasználók közvetlenül a Viberben vásárolhatnak adatforgalmat tartalmazó roamingcsomagokat. A szolgáltatás a Rakuten Mobile mesterséges intelligenciával támogatott, felhőalapú eSIM-platformjára épül.

2026. július 17. 13:29

Sebességet vált az Ecommerce Expo: új vezető, új ambíciók

Új főszervező irányítja a jövőben a hazai e-kereskedelmi szektor legnagyobb szakmai rendezvényét: Káli György váltja Guba Vandát az Ecommerce Expo élén. A konferencia korábbi vezetője új szakmai feladatok felé fordul, és pályafutását a Forbes Checkout Day házigazdájaként folytatja.

2026. július 17. 11:45

Közel 10 százalékkal nőtt az AutoWallis kiskereskedelmi értékesítése

Az év első három hónapjában tapasztalt kedvező trendek a második negyedévben is folytatódtak, így az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága az első félév során közel 10 százalékkal növelte újgépjármű-értékesítését. Eközben a Nagykereskedelmi Üzletág jelentősen javított teljesítményén, és visszaesését 3,5 százalékra mérsékelte, elsősorban a tavaly felvett új márkák értékesítéseinek köszönhetően. A Mobilitási Szolgáltatások Üzletág ismét erős negyedévet zárt, miközben a szerviztevékenység is bővülést mutatott. 

2026. július 17. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Arany, ezüst, bronz: magyar éremeső a 2026-os informatikai diákolimpián

2026. július 14. 09:56

A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai

2026. július 9. 13:39

A jövő mérnökei Győrben versenyeztek a robotika hazai csúcseseményén

2026. július 2. 15:34

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

2026. június 22. 11:49