OGY - a Nemzeti Audiovizuális Archívumról
Mécs Imre (SZDSZ) úttörő-jellegűnek, hézagpótlónak nevezte a tervezett intézményt, kiemelve, hogy megszűnne a pazarlás, a takarékossággal magyarázott kiselejtezés, kitörlés, amely sok helyen előfordult, a képviselő személyes tapasztalata szerint még a Szabad Európa Rádió 1956-os anyagai vonatkozásában is.
A képviselő úgy értékelte, hogy kevésbé szigorúan kell értelmezni a "magyar nyelvű programok" kitételt, lehetőséget biztosítva a cigány, illetve más nemzetiség nyelvén elkészített alkotásoknak is.
Sági József (Fidesz) úgy értékelte, hogy "hiánypótló, de hézagokkal teli" javaslat került a Ház elé.
Szabó István (Fidesz) a Magyar Televízió "egyszeri apanázsát", valamint a NAVA "tetszhalotti állapotát" vetítette előre.
A képviselő szóvá tette, hogy miért nem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma terjesztette elő a törvényjavaslatot. Kérdésesnek találta a jövő évi költségvetésben erre a célra elkülönített 5,6 milliárd forint hasznosságát, amikor pártja szerint a digitális technika, az archiválás rendezetlen. A felszólaló szerint kevés a felsorolt öt televízió is.
Pettkó András (MDF) a leendő NAVA gördülékenységét hiányolta, és többször a kormány figyelmébe ajánlotta frakciója módosító javaslatait.
Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum csoport nevében felszólaló független képviselő a Magyar Televízió archívumát is érintő, esetleges "bújtatott privatizáció" miatt aggódott.
Zárszavában Kovács Kálmán kitért az informatikai és a kulturális miniszter javaslatban szereplő közös rendelkezési jogára.
A miniszter közölte: jobbnak találná, ha az ellenzék valódi, tehát politikai, és nem szakmai bírálattal állna elő, mivel a rendszerváltás óta nem volt a médiával kapcsolatos, minden párt által támogatott törvény, habár most a célt illetően négypárti az egyetértés.
Az elnöklő Deutsch Tamás az általános vitát lezárta.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- Borbély László lett az ideiglenes román informatikai miniszter
- 300 millió szélessávú internetező világszerte
- eRégió díjat hozott létre az eTransylvania Egyesület és az RMDSZ
- Premierfilmek kölcsönzését tervezi az Apple az iTunes-on
- A kínai fiatalok 85 százaléka szörföl a hálón
- Saját közösségi portált indít a Coca-Cola a MySpace ellen
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- A szülők nem tudják, mit csinál a PC előtt a gyermekük
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.