IHM: Évente 14,7 százalékkal csökken a mobilszolgáltatások átlagos ára
Verseny a távközlési piacon, csökkenő tarifák
A készenléti szervezetek kommunikációját megkönnyítő egységes digitális rádiótávközlési rendszer kapcsán kifejtette: a pályázati kiírás elkészült, és hamarosan megjelenik. A kiépítés során 20-21 jelenlegi rendszert kell egységesíteni, s ez munka a miniszter véleménye szerint kormánybiztos kijelölését teszi szükségessé. A bizottság meghallgatta Pataki Dánielnek, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökének a beszámolóját is.
A Magyar Posta Rt. postai egyetemes szolgáltatásainak ellenőrzése kapcsán az elnök elmondta: a hatóság 2003-ban, illetve 2004-ben ezen szolgáltatások minőségét vizsgálva egyebek mellett megállapította, hogy a küldemények nincsenek minden esetben dátumbélyegzővel ellátva. A budaörsi országos logisztikai központban tavaly bekövetkezett üzemzavarnak a hatóság szerint egyebek mellett az is oka volt, hogy a posta nem készült fel megfelelően a technológiaváltásra, s nem volt megfelelő terve a zavar elhárítására. Mindezek következtében a küldemények átfutási ideje jelentősen megnőtt.
Az elnök elmondta: tavaly év végén ismét ellenőrizték a postát, s ekkor már azt tapasztalták, hogy a küldemények továbbítását illetően a szabályokhoz képest csak jelentéktelen eltéréssel működik a társaság.
A mobilposták alkalmazásáról Pataki Dániel kifejtette: bár a postának már jóval korábban lehetősége lett volna bevezetésükre, 2000-ig nem élt ezzel a lehetőséggel. A folyamat 2003-2004-ben gyorsult fel, s tavaly 946 településen volt mobilposta. Ezek közül több mint 400-nak korábban nem volt fix postahelye.
A hatóság megállapította: a szabályoknak megfelelően indították a szolgáltatást, s kisebb hiányosságoktól eltekintve az előírásoknak megfelelően működteti a járatokat a társaság. Az elnök a kisebb hiányosságok között megemlítette, hogy nem minden autón volt
hitelesített levél-, illetve csomagmérleg, s a járatok egy-egy településen való valóságos tartózkodási ideje néhány esetben eltért az előírttól. Hozzátette: jogkörükből adódóan azt nem vizsgálták, hogy az emberek szeretik-e ezt a szolgáltatást, vagy tiltakoznak ellene.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- Üzleti Vezetékes szám opció a Vodafone-tól
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Allround-szoftver grúz mobilszolgáltatónál
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Nyáron indul a negyedik cseh mobilszolgáltató, az U:fon
- Csökkenéssel indult 2007 a hazai mobilpiacon
- 2006-ban 645 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A 2025-ös fitnesztrendek a Technogym szerint
Az American College of Sports Medicine (ACSM), a világ egyik legnagyobb sportorvosi szervezete 2007 óta minden évben elvégzi a legújabb fitnesztrendekkel kapcsolatos kutatását. „A kutatás célja, hogy nyomon kövesse, értékelje és előre jelezze azokat az új fitnesztrendeket, amelyek hatással lehetnek az iparágra. Ennek alapján a Technogym bemutatja az idei év legfontosabb irányvonalait” – emelte ki Szekosán Anett, a Technogym marketing menedzsere.
A legnépszerűbb emojik Magyarországon: A Viber 10 legkedveltebb hangulatjele
A Rakuten Viber, a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, nemrégiben több mint 3000 új emojival bővítette kínálatát, ezzel új távlatokat nyitva az önkifejezés terén. Egy hónappal később bemutatták Magyarország 10 legkedveltebb hangulatjelét, amelyek tükrözik a magyar felhasználók lényegre törő, mégis érzelemgazdag kommunikációját.
Hozd ki a legtöbbet a tavaszból: Hasznos telefonos tanácsok
A tavasz a megújulás időszaka: hosszabb nappalok, friss energia és több lehetőség a szabadban való időtöltésre. Ahhoz, hogy telefonod lépést tartson veled, érdemes követned a HONOR hasznos tanácsait!
A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra
A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.
6 kreatív tipp a tavaszi fotók tökéletesítéséhez
A tavasz a megújulás időszaka, amikor a természet újjászületik, a fények szelídebbek lesznek, és minden tele van élettel. Ha szeretnéd egyedi módon megörökíteni ezt a gyönyörű évszakot, íme néhány fotózási tipp, amelyeket a HONOR neked válogatott össze: