Várhatóan egyjegyűre esik vissza PC-eladások növekedése 2005-ben

Kiss Ádám Zoltán, 2005. február 16. 09:25
A Gartner előrejelzése szerint idén csökken a PC eladások ütemének növekedése, és az eddigi kétszámjegyű érték helyett 10 százalék alatti bővülésre lehet számítani.
A Gartner várakozásai szerint az ide értékesítések 199 millió PC körül valószínűsíthetők, ami 9 százalékos növekedést jelentene a 2004-ben eladott 183 millió géphez mérten. Ez azonban a növekedés lassulását jelzi, mivel tavaly 2003-hoz képest 11,6 százalékos volt a piacbővülés. Az indokok között a Gartner részéről George Shiffler a legfontosabbnak a PC-lecserélési periódus megnövekedését tartja. A vállalti felhasználók 2004-ben érték el a cserehullám csúcsát, és idén jelentős visszaesés várható ezen a területen. Az otthoni felhasználók ugyan továbbra is jelentős forgalmat biztosítanak saját gépeik modernizálásával, ám a Gartner szerint 2005 végére ez a folyamat is alaposan lelassul. Az egyetlen terület, ahol igazi eredményeket várnak, a noteszgépek szegmense. Itt akár 17,4 százalékos is lehet majd a növekedés, mivel a felhasználók egyre inkább vonzódnak a most már elérhetőbb árú, halk és kis helyet elfoglaló noteszgépekhez, mivel a PC-t életük hasznos részleteként élik meg, és nem kiemelt kultusztárgyként. Ezt a folyamatot erősíti az is, hogy a hardvergyártók, mint például az Intel az elmúlt években ezen a területen álltak elő jelentős újdonságokkal, és az ilyen gépek tárolókapacitása, és számítási teljesítménye közelít egy jó asztali PC teljesítményéhez.

Kulcsszavak: trend desktop PC

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025 legfontosabb technológiai trendjei

2025-ben a technológia újabb evolúciós ugrás előtt áll, amely alapjaiban formálja át az iparágakat, a globális gazdaságot és mindennapi életünket. A mesterséges intelligencia (AI) egyre fejlettebbé válik, a kvantumszámítástechnika és az edge computing terjedése új lehetőségeket nyit meg, míg a felhasználói élményre fókuszáló technológiák, mint az AR és a VR, egyre nagyobb teret kapnak idén – ezeket a trendeket prognosztizálják a Kingston Technology és az általa megkérdezett technológiai szakértők. De mit jelent mindez a vállalatok és a fogyasztók számára?

2025. február 19. 21:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20