Informatika és bölcsészettudomány

Fekete Gizella, 2005. március 4. 13:30
A 2005. március 3-án, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Informatika a bölcsészképzésben címen megrendezett konferencia résztvevői a kétciklusos képzés várható változásait és a strukturális átrendeződés hatásait figyelembe véve tekintették át az informatikaoktatás főbb kérdéseit.
A képzések eddigi tapasztalatait és a diákok véleményét is tükrőző előadásokból kiderült, nem hoz minden hallgató magával elegendő informatikai tudást a középiskolából , ezért az egyetemi képzésbe általános, az informatikai szemléletet, készséget és kultúrát fejlesztő elemeket, illetve a szakos képzési programokba a harmadik évezred követelményeinek megfelelően korszerű, a munkerőpiacon is hasznosítható tudáshoz szükséges informatikai tartalmú tárgyakat javasolnak beépíteni. Ez utóbbiak többek között a nagyméretű szövegek professzionális kezelése, a fejlett számítógépes prezentációs készségek, vagy a számítógépek segítségével történő hatékony információkezelés és kommunikáció lehetnének.

Egyes szakspecifikus képzésekben statisztikai eljárások, illetve multimédiás tartalomkidolgozás megismertetésére is nagy szükség lehet. A felsorolt bölcsészinformatikai készletekkel már teljesíthetők lehetnének a kétciklusos képzés informatikai kompetencia követelményei.

A konferencián felvetődött néhány, a szakirányú informatika képzést hátráltató tényező is. Ilyen például a bekerülő diákok már fentebb is említett különböző szintű informatikai felkészültsége, amelyre az ECDL vizsga felvételi követelményként való megfogalmazása is lehet megoldás. Ugyancsak - különösen a sok esetben írásaikból élő, illetve azt munkájuk szerves részének tekintő bölcsészek esetében - általános problémát jelent a tíz ujjal gépelés közoktatásban történő tanításának (kivéve a közgazdasági szakközépiskolákat és néhány alternatív általános és középiskolát) jelenlegi hiánya. Az ennek megváltoztatását javasló többség a klaviatúra, mint a kizárólagos, hiteles szövegbeviteli eszköz hatékony használatának szükségességére hivatkozott.

Bár az általános bölcsészképzésnek nem része a tanárképzés, a szekciómunkák során mégis előkerült a már mind korábbi korban kezdődő nyelvtanulás igénye miatt a számítástechnika - a nyelvtanárképzést érintő - multimédiás, játékos nyelvtanulást elősegítő funkciója. Annak ellenére, hogy ez más karok kompetenciája, megfogalmazódott, hogy a tanárképzésben az informatikát motiváló tényezőként kellene figyelembe venni, s ennek az átadott technikai készségekben is meg kellene jelennie.

A konferencia szekcióiban folyó munkák során az informatikus-könyvtáros képzés egyes szakirányait megvizsgálva megállapították, azok sok segítséget adhatnak a fenti informatikai felkészültség megteremtéséhez és alkalmazásához.

A konferenciazáráskor a résztvevők és a szervezők e képzés tantárgyi és szervezési lehetőségei megvizsgálására vonatkozó közös nyilatkozatot fogalmaztak meg a bölcsészettudományi karok vezetői számára. Az eddig is működő rendszerek esetében a képzés visszafejlesztésének, esetleges megszüntetésének elkerülését, illetve ahol erre lehetőség nyílik, kialakítását és folyamatos fejlesztését kérték. Ennek kapcsán fontos szempont a képzés bölcsészorientált volta legyen, amit - elkerülve a műszaki szemléletű, a bölcsészgondolkodástól távol álló oktatási folyamatok integrálódását - a karokon belüli, a bölcsészekhez közelálló, a bölcsészethez (is) értő szakemberek oktatókénti közreműködése garantálhatna.

A bölcsészinformatikai képzés korszerű informatikai eszközökkel történő tartalmi és módszertani kutatását, fejlesztését az ELTE BTK Informatikai és Könyvtártudományi Intézete melletti tudományos tanács létrejötte tehetné a jelenleginél hatásosabbá.
Kulcsszavak: felsőoktatás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan adhatunk új életet elavult eszközeinknek?

Az informatika terén gyorsan változik minden, és az egykor csúcsmodell gépek is gyorsan kiszorulhatnak. De miért kellene eldobnunk mindent, ami már nem szolgál minket tökéletesen? Felmerült már benned, hogy ezek az eszközök még mindig sok lehetőséget rejtenek magukban, ha egy kis figyelmet kapnak? 

2026. április 22. 08:23

A varázslat folytatódik

A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel a Harry Potter™: A kiállítás nyitvatartását a rendezők 2026. június 28-ig meghosszabbították, ezáltal a már eddig is több ezer látogatót fogadó kiállítás továbbra is elbűvöli a rajongókat, kortól függetlenül.

2026. április 2. 00:31

Munka, edzés, város: már nem egyetlen fejhallgatóban gondolkodunk

A fej- és fülhallgatók piaca átalakul: a felhasználók már nem univerzális megoldásokat keresnek, hanem az élethelyzethez illeszkedő eszközöket. A hibrid munka, a sport és a városi közlekedés eltérő technikai igényeket támaszt. Nő a kereslet az otthoni használatra szánt, nyitott hátú fejhallgatók iránt a természetes hangzás és kényelem miatt, miközben az open-ear modellek is terjednek, mert zenehallgatás közben is engedik érzékelni a környezet hangjait.

2026. február 7. 16:48

Digitális hangélmény Bécsben

 

A bécsi Haus der Musik nem egyszerű zenetörténeti múzeum, hanem kifinomult multimédiás és informatikai élménytér: szenzorokkal, valós idejű adatfeldolgozással és interaktív installációkkal teszi kézzelfoghatóvá a hang fizikáját, a zeneszerzés logikáját és az előadás összetett folyamatait, miközben minden korosztály számára élményszerű, játékos tanulást kínál.

2026. február 1. 19:27

Többkijelzős munkaállomások otthon: hardveres alapok és beállítások

A hibrid munkavégzés elterjedésével az otthoni irodák felszereltsége is lassan felzárkózik a vállalati környezethez. A hatékony munkához sokszor már nem elég egyetlen kijelző, hiszen az adatok, a kommunikációs ablakok és a munkafelületek párhuzamos kezelése nagyobb teret igényel. A többmonitoros rendszerek kiépítése azonban nem csak annyiból áll, hogy csatlakoztatunk egy újabb eszközt a meglévő mellé. A stabil működéshez és a kényelmes használathoz elengedhetetlen a megfelelő számítógép kiválasztása, valamint a szabványok és csatlakozók ismerete.
 

2025. december 15. 10:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26

Rekordforgalmat bonyolított a Yettel hálózata a Sziget Fesztiválon

2026. augusztus 19. 10:01