A Sybase magyarországi fejlesztőközpont létrehozását tervezi

MTI Sajtóadatbank, 2005. május 2. 08:50
Az amerikai Sybase magyarországi fejlesztőközpont létrehozását tervezi a közeljövőben, ami a magyar informatikai szakemberek versenyképességének újabb bizonyítéka - közölte a szoftverfejlesztő társaság az MTI-vel abból az alkalomból, hogy Raj Nathan, a Sybase technológiai kutatás és termékfejlesztés vezetője Magyarországra látogatott.
A közlemény szerint látogatás középpontjában a beruházás lehetséges helyszínének kialakítása, a piaci feltételek megismerése is szerepelt. Raj Nathan tárgyalt vezető magyar információtechnológiai cégek és oktatási intézmények vezetőivel, illetve a GKM és a MEH képviselőivel is.

A közlemény szerint Raj Nathan, a kormányzati informatika (e-government) fejlesztési irányát példa értékűnek tartotta, az ügyfél kapu" mobil kiterjesztését megvalósító Sybase technológiák ismertetése nagy érdeklődést keltett. A Sybase fő technológusa a befektetési lehetőségek feltérképezésén túlmenően - elsősorban a nagy Sybase felhasználókkal és partnerekkel való találkozás keretében - informálódott a magyar informatikai piac helyzetéről.

A Sybase és a Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem között formálódó együttműködés keretében Raj Nathan előadást tartott a cég technológiai jövőképéről.

Kulcsszavak: BME oktatás k+f Sybase

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01

A jövő járművei a láthatatlan veszélyeket is felismerik – új BME-technológia

2025. október 31. 09:57

Építs, programozz, nyerj! – Indul a 2026-os ProSuli robotikaverseny

2025. október 28. 19:19