A T-Mobile ügyfelei bevonásával teszteli 3G hálózatát

forrás Prim Online, 2005. május 30. 15:25
A T-Mobile június 1-től a rendszerszállító Ericssonnal kiépített összefüggő budapesti multimédiás hálózatán zártkörű teszt keretében ügyfelek számára is elérhetővé teszi 3G szolgáltatásait.
A T-Mobile a kereskedelmi 3G bevezetésére készülve a Budapest belvárosi területein elérhető harmadik generációs hálózatán ügyfelek bevonásával folytatja a februárban megkezdett próbaüzemet. A most induló ügyfélteszt célja, hogy a díjmentes videotelefon és szélessávú mobilinternet (384 kbps) hétköznapi használata során szerzett tapasztalatokat felhasználva vezethesse be kereskedelmi 3G szolgáltatását. A tesztben használt Nokia 6680-as videotelefonokon ez idő alatt mutatkozik be a T-Mobile Magyarországon egyedülálló, újszerű élményt jelentő Hír Expressz tesztszolgáltatása is. Ennek lényege, hogy a megfelelő készülékre telepített program segítségével automatikusan frissülő képes hírújságként aktuális információkkal szolgál. A Hír Expressz használói a kijelzőn állandóan elérhető alkalmazást „fellapozva” több témakörben értesülhetnek a legfrissebb újdonságokról, érdekességekről.

Az Ericsson eszközeire épülő összefüggő T-Mobile 3G hálózat az elkövetkező hónapokban a tervezett ütemben tovább bővülve év végére a főváros jelentős részén használható lesz. A próbaüzem időszakában a 3G szolgáltatások a legújabb kétkamerás videotelefonnal és különleges USIM kártyákkal érhetők el. A T-Mobile 3G tesztjében a vállalati ügyfelek, kiemelt partnerek és távközlési szakemberek mellett az újdonság iránt érdeklődők is résztvehetnek. A T-Mobile 3G portálján (www.3g.hu) június 1. és június 15. között bárki jelentkezhet és sorsolás szerencsés nyerteseként többen részesei lehetnek az ország első, Budapesten zajló 3G ügyféltesztjének.

(A tesztben részt vesz az I, V, VI, VII. és VIII. kerület jelentős része, valamint a II, XI., III és XXI. kerület egyes részei)
Kulcsszavak: UMTS mobilszolg T-mobile-hu

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

HONOR 400 Lite: Az ideális útitárs a tavaszi kalandokhoz

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 11:34

A Schneider Electric és az ETAP új szintre emeli az MI-gyárak energiaigényének tervezését

A Schneider Electric és az ETAP közös munkája jelentős előrelépést hoz a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt gyárak energiaigényének tervezésében. Az NVIDIA Omniverse Blueprint platformra építve olyan digitális ikermegoldást fejlesztenek, amely képes összehangolni a mechanikai, termikus, hálózati és elektromos rendszerek adatait, így pontosabban modellezhető az MI-alapú gyárak működése.

2025. április 25. 09:55

Stabil hálózat bárhol, bármikor – akár a sarkvidéken is

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 09:22

Fedezd fel a világot okosan – kalandra fel a HONOR 400 Lite-tal!

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 09:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12