Kisméretű minta-PC az Inteltől

Milkovits Gábor, 2005. június 2. 10:03
Az Intel a Computex kiállításon egy az Apple iMac Mini-hez külsőleg igen hasonló minta-számítógép prototípust mutatott be, „Pandora” fantázianév alatt.
A prototípus elkészítésében az AOpen nevű tajvani gyártó működött közre, és ha minden jól alakul, úgy az így megszületett PC a cég XC Cube termékcsaládjának legújabb tagjaként sorozatgyártásra és forgalomba is kerül majd, még idén szeptemberben. Barbara Grimes, az Intel szóvivője elmondta, hogy a vállalat több más PC-gyártóval is együttműködik a koncepción alapuló kisméretű számítógépek kifejlesztésén, amelyek szintén még az idén piacra kerülhetnének. A Pandora PC elülső oldalán egyébként mindössze egy optikai meghajtó, és a főkapcsoló látható, míg hátul is csupán három USB port, egy billentyűzet-, illetve egy monitorbemenet foglal helyet. Az asztali számítógép vezeték nélküli hálózati alkalmazással is rendelkezik, és csupán egyetlen ventillátor gondoskodik a hűtéséről. Az AOpen szerint a PC-be valószínűleg ATX Pentium Mi915 Ga-HFS alaplap lesz beépítve.

Szakértők szerint ahhoz, hogy az Intel Pandora prototípusán alapuló PC-k versenyképesek lehessenek a hasonló formatervezésű, 500 dolláros Apple iMac Mini-vel, mindenképpen alacsonyan kell majd tartani az árukat, vagyis a gyártási és a szoftverköltségeken kell majd spórolni. A vezető processzorgyártó eddig több koncepciót is kidolgozott már a szórakoztató alkalmazás-központú PC-re, a forgalomba hozott gépek azonban nem váltották be a piacon a hozzájuk fűzött reményeket. A tervek szerint kisebb és olcsóbb gépre van szükség, kérdés azonban, hogy a Pandora egyáltalán elnyeri-e majd az Intel-vezetés áldását. Korábban ugyanis már több prototípussal megtörtént, hogy végül nem jutott el a sorozatgyártásig.
Kulcsszavak: PC Intel desktop

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Epson-sikertörténet: a 2026-os év legjobb szkennercsaládja

Az Epson elnyerte a Keypoint Intelligence elismerését, és megkapta a 2026-os Scanner Line of the Year díjat, amely az év legjobb szkennercsaládját jelöli. A Keypoint szigorú teszteknek vetette alá az Epson szkennereit, és a teljes termékcsalád kiemelkedő teljesítményét dicsérte.

2026. február 12. 20:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől

2026. február 12. 14:56

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43