Az Imesh is legalizálja P2P-platformját

Genda Csongor Zoltán, 2005. július 12. 15:15
A Sony BMG szerződést írt alá az izraeli zeneszolgáltatóval, az Imesh-el, miszerint közösen nyújtanak majd a jövőben legális P2P-szolgáltatást. A Sony biztosítja a licencet, és az Imesh letöltésre kínálja majd a zeneszámokat. A felhasználóknak lehetőségük lesz havi bérletet kötni, és egy bizonyos összeg fejében bármennyi adatot letölthetnek.
A zeneszolgáltatónak azonban nem teljesen makulátlan a múltja, mert az amerikai zeneipar szövetsége a RIAA tavaly pert indított ellene szerzői jogsértésért. A vádat azonban ejtették azzal a feltétellel, hogy az üzemeltetők 2004 végéig legalizálják szolgáltatásukat, és erre jelenthet megoldást a Sonyval kötött szerződés. A tervek szerint a legális csereportál-szolgáltatást még az idei év folyamán beindítja a két vállalat.

Habár az Imesh-t kötelezte a bíróság tavalyi döntése, hogy törvényes kereteken belül működtessék a jövőben peer-to-peer szolgáltatásukat, az Amerikai Legfelsőbb Bíróság pár héttel ezelőtti határozata, miszerint a P2P-szolgáltatások üzemeltetői is felelősek a szoftvereikkel történő jogsértésekért, más csereportálokat is rákényszerít arra, hogy valamilyen legális megoldást találjanak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57