Egyelőre nem bővül az informatikai piac
Molnár Imre, a HP Magyarország vezérigazgató-helyettes úgy látja, hogy az év eleji lendület után az utóbbi három hónapban visszaesett a piac. Hozzátette: egyelőre maguk is keresik az okát, hogy tavasszal miért következett be jelentős negatív fordulat.
Molnár Imre elmondta: míg korábban a nagyvállalatok 2-3 évente frissítették vagy újították fel rendszereiket, addig ez mára 3-4 évre nőtt.
Az utóbbi hónapokban elmaradnak a nagy állami projektek is, illetve számuk nagymértékben visszaesett. Nem nő az otthoni felhasználók kereslete sem, valószínűleg azért, mert eladósodott a szektor: a háztartások kiköltekeztek, s pénzügyi lehetőségüknél több és nagyobb áruhitelt vettek fel. Most pedig megpróbálják konszolidálni helyzetüket.
A vezérigazgató-helyettes kifejtette: reményeik szerint az év hátralévő részében megkezdődnek a nagyobb állami beruházások.
Molnár Imre aláhúzta: egyedül a kis- és középvállalati szektorban tapasztalják a kereslet növekedését.
Füzes Péter, az Oracle Hungary ügyvezetője kifejtette: az állam képviselőinek gondolkodásmódja nemigen változott az elmúlt időszakban az informatikát illetően. Továbbra is úgy vélik, akkor tudnak spórolni, ha kevesebbet költenek informatikára. Ráadásul ezt a személetet erősítik a költségszigorító lépések is.
Ezzel szemben az ügyvezető szerint sokkal inkább azt kellene szem előtt tartani, hogy az informatikai beruházások révén az államigazgatás olcsóbbá és hatékonyabbá válhat.
Füzes Péter a kis- és közepes vállalkozások piacáról közölte: a szegmens fejlődésnek indult, de a mostaninál gyorsabb növekedést gátolja, hogy csak lassan jutnak hozzá a cégek az uniós forrásokhoz. Igaz, ez az év hátralévő részében minden bizonnyal változni fog, s akkor az innen származó megrendelések is gyorsan bővülhetnek.
Az informatikai cégek szempontjából biztató lehet az is, hogy a 2000 előtt vásárolt számítástechnikai rendszerek cseréje, illetve fejlesztése nemigen halasztható tovább. Ugyanakkor azonban az is igaz, hogy a korábbi évek árbevételének eléréséhez több terméket kell eladniuk a gyártóknak, mint korábban: az elmúlt időszakban például a hálózati eszközök ára legalább 25 százalékkal mérséklődött, s ma már egy vállalatirányítási rendszer projekt sem milliárdos, csupán 100-200 millió forintos tétel.
Az IT-cégek helyzetét javíthatja az is, hogy az előrejelzések szerint elmozdulás várható a közigazgatási szektorban is, s a nagy cégek, így például a pénzügyi és távközlési vállalatok továbbra is jelentős informatikai fejlesztéseket hajtanak végre.
Gacsal József, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója közölte: az asztali gépek piaca stagnál, illetve talán kicsit nő, miközben a hordozható gépek piaca éves szinten, főként a lakossági kereslet emelkedése miatt akár 40 százalékkal is bővülhet. Hozzátette: tapasztalataik szerint a vállalati asztali gépes piac csak lassan bővül, miközben a szerverek iránti kereslet 8-10 százalékkal nőtt az első félévben, s reményeik szerint nő éves szinten a bázishoz képest.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége adatai szerint Magyarországon az infokommunikációs piac 1.400-1.500 milliárd forint értékű, ebből 400 milliárd forint az informatikai szektorból származik. A szektorban 8000-9000 cég működik, s ezek a vállalatok a GDP-nek mintegy 10 százalékát állítják elő.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar IT-piac: 4,6 milliárd dolláros EU-többletforrás
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Mobil vagy egymillió font?
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Az adathalászat növekedést, a botok előfordulása csökkenést mutat
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Tovább növekszik a magyarországi online reklámok piaca
- Májusi kémprogram toplista
- A csökkenő árak mérséklik a globális chip-eladást
- Az energiaköltség növeli az informatikai kiadásokat
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.