Vietnamban tovább szigorítják az internet feletti ellenőrzést

MTI Sajtóadatbank, 2005. július 27. 09:45
Tovább szigorítják az internethasználat ellenőrzését Vietnamban a kommunista párt által elfogadott irányelv alapján, hogy kiszűrjék a "reakciós és ellenséges" erők visszaéléseit - közölte kedden a párt egyik illetékese.
A vietnami hatóságok tavaly már elrendelték az internethasználat felügyeletének szigorítását, ezúttal az internetes hírportálok fölötti szorosabb ellenőrzést vezetik be.

"Egyes internetes hírportálok szenzációs értesüléseket és cikkeket közölnek, míg mások reakciós és rágalmazó információkat, valamint züllött kultúrát terjesztenek" - áll a keddi vietnami sajtó által ismertetett irányelvben.

"A helyi szervek nem képesek eléggé hatékony intézkedéseket hozni annak megakadályozására, hogy az ellenséges és reakciós erők a vietnami forradalom elleni szabotázsakcióikban felhasználják a világhálót és az elektronikus médiát" - teszi hozzá az irányelv.

Vietnamban a kommunista párt központi bizottságának titkársága dönt a helyi média irányvonaláról és fejlesztéséről, amelynek tevékenységét szigorúan ellenőrzik. A jogvédő szervezetek gyakran vádolják azzal a hatóságokat, hogy nemzetbiztonsági kérdésekre hivatkozva hallgattatnak el ellenzékieket.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12