28,3 százalékkal nőtt tavaly a román informatikai ágazat forgalma

MTI Sajtóadatbank, 2005. augusztus 23. 09:20
A román informatikai szolgáltatási piac forgalma tavaly 28,3 százalékkal 135 millió euróra bővült az amerikai IDC piackutató felmérése szerint, írta a Ziarul Financiar gazdasági napilap hétfőn. A növekedés az általános gazdasági helyzet javulásának és néhány nagyobb privatizációnak tudható be.
Az informatikai szolgáltató piac az elkövetkező öt évben évi 16,8 százalékos növekedést ér majd el a piackutató cég előrejelzése szerint. 2009-re forgalma már 300 millió euró körül lesz.

Tavaly változás állt be a vezető informatikai szolgáltatók rangsorában. Az S&T a hatodik helyről az elsőre rukkolt előre, míg az addigi vezető, a Siveco a harmadikra csúszott vissza. Az IBM megőrizte második helyét, a HP pedig egy hellyel a negyedikre csúszott vissza.

Három új szereplő, a Softwin, a Forte és a Romsys Consulting emelkedett az első tíz közé, de az IDC piackutató intézet szerint ebből nem lehet messzemenő következtetést levonni, ugyanis a piacra inkább a konszolidáció jellemző már most is, és főleg ezentúl. A rangsor gyors változásai jól jelzik, milyen éles a verseny. A listavezető tíz vállalaté volt a piaci bevétel 70 százaléka, a 2003-as 60 százalék helyett.

A legnagyobb üzlet Romániában az informatikai rendszerintegráció, amit másodikként szorosan követ a hardver-installálás és -technikai támogatás. Messze lemaradva az alkalmazásfejlesztés és a programtelepítés és -technikai támogatás következik a tevékenységek rangsorában. E négy terület az ágazat bevételeinek 65 százalékát termelte ki.
Kulcsszavak: trend IT

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39