Kiegyezett a Gazdasági Versenyhivatal és a Hewlett-Packard Magyarország

Kovács Attila, 2005. szeptember 22. 18:28
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ma arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy eljárást folytatott a Hewlett-Packard Magyarország Kft.-vel (HP) szemben. Ennek során kifogásolta, hogy a HP, az általa gyártott nyomtatókhoz mellékelt garanciajegyek egy részén rendeltetésellenesnek minősítette a nem HP-gyártású kellékanyagok használatát, amely – más, jogszerű tájékoztatást nyújtó útmutatók mellett is – alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A HP kötelezettséget vállalt a kifogásolt minősítések törlésére, illetve ezzel kapcsolatos nyilatkozatának közzétételére, amelyre tekintettel a GVH Versenytanácsa az eljárás szünetelését rendelte el.
A GVH eljárása során megállapítást nyert, hogy a kifogásolt magatartást megvalósító jótállási jegyek, bár félreérthetően és nem egyértelmű megfogalmazásban, nem az "idegen" (utángyártott/utántöltött) kellékanyagok használatát jelölték meg a garancia elvesztésének feltételeként, hanem csak az idegen kellékanyagok használatára visszavezethető meghibásodást. Ez a magatartás nem minősülhet visszaélésszerűnek, hiszen a nyomtató gyártója nem tehető felelőssé egy más gyártó termékének használatára visszavezethető hibáért. Ezért a Versenytanács a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt nem állapíthatott meg jogsértést.

A  HP Magyarország Kft. vállalta, hogy egy hónapon belül intézkedik arról, hogy az eladott nyomtatóihoz mellékelt jótállási jegyeiből, illetve a jótállási igények érvényesítését tartalmazó bármely más útmutatóból vagy egyéb dokumentumokból törli valamennyi olyan utalást, amely a felújított, utángyártott és/vagy utántöltött nem HP gyártású festékpatronok és kazetták használatát rendeltetésellenesnek minősíti. A jogsértésnek a korábban értékesített nyomtatók fogyasztóira vonatkozó következményeinek enyhítése érdekében a HP Magyarország Kft. vállalta továbbá azt, hogy a garanciális jogokkal kapcsolatos magatartásának változására vonatkozó nyilatkozatát legalább két országos napilapban, megfelelő formában, illetve a vállalkozás weboldalán közzé teszi.

A jogsértés jelentőségét csökkentette az a körülmény, hogy a HP-nyomtatók értékesítése során, a garancia jegyek mellé olyan használati (kezelési) útmutatókat is mellékeltek, amelyek az "idegen" kellékanyagok használatából eredő valós kockázatokra vonatkozóan világosan, egyszerűen és – ami jelen esetben még fontosabb – jogszerű formában (azaz nem rendeltetésellenes használatnak minősítve azt) hívja fel a fogyasztó figyelmét.

A GVH által lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy a nyomtatókhoz használatos kellékanyagok másodlagos piacát nyomtatók gyártói többféle módon befolyásolhatják. Az egyik lehetőség az, ha a garanciális jogok elvesztését – a nyomtató meghibásodását kiváltó tényleges okoktól függetlenül – közvetlenül az "idegen" kellékanyagok használatához köti a nyomtató gyártója, amely magatartás a kellékanyagok másodlagos piacán meglévő gazdasági erőfölénnyel való visszaélés alá vonható. Egy másik módszer (amelyet a HP is alkalmazott) szerint az "idegen" kellékanyagok használata közvetlenül nem, csak a meghibásodást kiváltó okként eredményezi a garanciális jog elvesztését, de a nyomtató gyártója a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon tájékoztatja a fogyasztókat az "idegen" kellékanyagok használatának következményeiről. És végül meg kell említeni harmadikként azt az (ugyancsak a HP által is) követett gyakorlatot, amelyben a gyártó a vásárlóit tényszerűen, az "idegen" kellékanyagok vásárlásával együtt járó kockázatokról jogszerű tájékoztatás formájában, amely a fogyasztóra bízza a kockázatok mérlegelését. A GVH a jövőben e tapasztalatokat is figyelembe véve fogja vizsgálni a nyomtatók gyártóinak a kellékanyagok piacának befolyásolására irányuló piaci magatartását.

Kulcsszavak: HPQ-hu jog GVH

Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól

Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.

2024. október 4. 13:21

Zara Larsson „Rózsaszín élet” című minisorozata vezeti be a Sony új füstös rózsaszín prémium fejhallgatóját

Bármerre járjon is az ember, ha a kedvenc zenéit hallgatja, semmi más nem számít. A megfelelő fejhallgatóval öltözködés, tánc vagy munka közben egyaránt magával ragad minket a hangzás. A színválasztással és stílussal kombinálva a zene – akárcsak a ruhák és a kiegészítők – bármit képes megváltoztatni, mert az önkifejezés terepe, ami az érzéseinket kiegészítve fokozza és feldobja a hangulatunkat, hogy a megélt pillanat örök emlék legyen.

2024. október 4. 11:50

Robotok és digitális állampolgárság a Neumann Társaság szegedi konferenciáján

A Neumann Társaság a digitáliskompetencia-fejlesztés jegyében szervezi soron következő konferenciáját, amely nemcsak a digitális kultúra iránt érdeklődő tanárok és diákok számára nyújt értékes információkat, hanem mindazoknak is, akik szeretnék könnyebbé tenni az online ügyintézést. A résztvevők első kézből hallhatják Both Andrást, a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgató-helyettesét, aki bemutatja, miért érdemes digitális állampolgárrá válni. A szegedi rendezvényen debütál az új ICDL Robotika modul is. Az ICDL minősítés mostanra már hét felsőoktatási intézményben jelent többletpontot a felvételin.

2024. október 4. 10:08

Az okosórák mellett jönnek az okoscipők és okoszoknik

A technológiai fejlődés és a testre szabhatóság alakítják a jövő fitnesztrendjeit: az edzések az elkövetkező években egyre inkább adatvezérelt, személyre szabott élménnyé válnak. A virtuális és kiterjesztett valóság alapú edzések, a játékos elemekkel gazdagított edzésprogramok, és az egyre népszerűbb viselhető okoseszközök – például okosórák és okoskarkötők – segíthetnek abban, hogy a testmozgás hatékonyabb és élvezetesebb legyen.

2024. október 3. 20:23

Különleges színekben tündököl a Sony új fejhallgatója

Bármerre járjon is az ember, ha a kedvenc zenéit hallgatja, semmi más nem számít. A megfelelő fejhallgatóval öltözködés, tánc vagy munka közben egyaránt magával ragad minket a hangzás. A színválasztással és stílussal kombinálva a zene – akárcsak a ruhák és a kiegészítők – bármit képes megváltoztatni, mert az önkifejezés terepe, ami az érzéseinket kiegészítve fokozza és feldobja a hangulatunkat, hogy a megélt pillanat örök emlék legyen.

2024. október 3. 19:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37