A Deutsche Telekom 32 ezer állás megszűnését jelzi
A vállalat szerint a vezetékes telefónia területén nagyon erős versenyhelyzet formálódik, nem utolsó sorban a németországi piaci szabályozás eredményeként. A hatalmas létszámcsökkentés nem csak elbocsátások, hanem kiszervezések következménye is - derül ki a jelentésekből, amelyekben egyelőre nem részletezték, érint-e a döntés és milyen mértékben külföldi munkahelyeket. Egyes jelentések szerint a németországi munkahelyek száma csökken majd összesen 19 ezer fővel.
Az adat valamivel kedvezőbb, mint amit néhány hete a német sajtó közölt. Akkor a német Manager-Magazin és a Berliner Zeitung még úgy értesült, hogy a leépítések száma elérheti a 45 ezret, 2008-ig bezárólag. A munkahely-leépítésekkel kapcsolatos tervet a lapok azzal indokolták, hogy a konkurencia egyre sikeresebb a DSL-rendszerre épülő gyors internetes hozzáférés területén. Ezen kívül folytatódik a veszteségesség irányzata a klasszikus telefon-üzletágban.
Kapcsolódó cikkek
- Megállapodás született a Deutsche Telekom konfliktusban
- Részmegállapodás a Deutsche Telekom konfliktusban
- DT: Újabb egyeztetés, de folytatódik a sztrájk
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
- Már politikusok is követelik a Deutsche Telekom-konfliktus megoldását
- Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál
Digitális polccímkék: a modern kiskereskedelem megbízható fegyvere
Az idei év mozgalmasnak bizonyult a kiskereskedelem számára: a változó fogyasztói hangulat, az erősödő verseny és a gyorsuló technológiai fejlesztések formálták a piacot. Ahogy közeledik az év végi vásárlási szezon, a pontos és gyorsan frissíthető árkommunikáció szerepe soha nem volt ennyire fontos. A digitális polccímkék ma már nem csupán modern újdonságnak számítanak, hanem a szektor egyik legmegbízhatóbb fejlesztésévé váltak.
Megérkezett a One UI 8.5: új korszak a Galaxy eszközökön
A Samsung bemutatta a One UI 8.5 bétáját, amely még egyszerűbbé teszi a kreatív tartalmak készítését és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein. Az új verzió célja, hogy kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban dolgozhassanak a felhasználók, miközben olyan fejlesztéseket kapnak, amelyek javítják a teljesítményt, könnyebbé teszik az eszközök kezelését és fokozzák a biztonságot.
ABB a világ élvonalában: platina minősítés az EcoVadis-tól
Az ABB az EcoVadis fenntarthatósági értékelésén 84 pontot ért el a maximális 100-ból, ami platina minősítést jelent. Ezzel a teljesítménnyel a világ 130 000 értékelt vállalata közül a legjobb 1%-ba került. Az EcoVadis egy megbízható, adatalapú fenntarthatósági értékelő rendszer, amely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy összehasonlítsák beszállítóik teljesítményét. Az ABB pontszáma tavaly óta 9 ponttal nőtt.
Olvass, jegyzetelj, élj a pillanatnak – bárhol, bármikor
A Palma 2 Pro 6,13 hüvelykes kijelzője az előző generáció zsenialitására épít, és az Android 15 rendszerével kiegészülve új szintre emeli a mobil élményt. Támogatja a kizárólag adatforgalmas SIM-kártyákat, valamint exkluzív stylus-kompatibilitást kínál. Precíz kialakítása segít kiszűrni a digitális zajt, hogy valóban a pillanatra koncentrálhass.
Forradalom a tartalomgyártásban: ezeket tudja az új One UI 8.5
A Samsung bemutatta a One UI 8.5 bétáját, amely még egyszerűbbé teszi a kreatív tartalmak készítését és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein. Az új verzió célja, hogy kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban dolgozhassanak a felhasználók, miközben olyan fejlesztéseket kapnak, amelyek javítják a teljesítményt, könnyebbé teszik az eszközök kezelését és fokozzák a biztonságot.

