Egyre inkább az IM-re állnak át a e-mail helyett az amerikai tizenévesek

Milkovits Gábor, 2005. november 12. 10:50
Az AOL által végzett legújabb felmérés szerint a 13-21 év közötti amerikaiak kétharmada előnyben részesíti az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokat az e-maillel szemben.
Tavaly ez az arány még csak 49 százalék volt. Ráadásul az összes megkérdezettet, vagyis az ennél idősebbeket is beleértve azok aránya, akik legalább hetente használják a szolgáltatást mostanra elérte az egyharmados arányt, szemben a tavalyi 19 százalékkal. Az összes korcsoportot magában foglaló minta alapján 38 százalék preferálja az IM használatot az e-mail helyett az Egyesült Államokban. Eközben a munkavállalók közül tízből hatan rendszeresen kommunikálnak kollégáikkal az azonnali üzenetküldő megoldások segítségével.

Egyes szolgáltatók már internet-alapú telefonos szolgáltatást is kínálnak az IM megoldás keretében: ez utóbbit a megkérdezettek mintegy 20 százaléka használja vagy használná szívesen, míg 12 százalék örömest le is cserélné vezetékes készülékét egy VoIP telefonra.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő okostelefonja: fenntartható, intelligens és időtálló

A HONOR következetesen a tartósságot helyezi előtérbe a gyorsan változó technológiai piacon. A modern felhasználók egyre inkább a hosszú távú értéket és a fenntarthatóságot keresik, ezért a cég innovatív, megbízható és hosszú élettartamú készülékek fejlesztésére törekszik. Fejlett akkumulátortechnológiák, strapabíró anyagok és vezető iparági tartóssági tanúsítványok biztosítják, hogy a HONOR készülékei hosszú távon is időtálló megoldást nyújtsanak.

2025. november 11. 18:10

Magyar diákok Európa élvonalában – nemzetközi siker Milánóban

Milánó adott otthont a Samsung „Megoldások a holnapért” első európai döntőjének, ahol a vállalat a jövőt alakító innovatív ötleteket kereste. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalokat technológiai alapú, kreatív megoldások kidolgozására ösztönözze, amelyek akár globális problémákra is választ adhatnak. A versenyen tíz európai döntős csapat képviseltette magát, közülük a zsűri öt nyertest választott ki.

2025. november 11. 13:13

Okos élet, okos vásárlás – Xiaomi Black Friday egész novemberben!

Egész novemberben tart a Xiaomi Black Friday akciója, amely idén a „Human x Car x Home” koncepcióra épül: az okos élet és a tudatosabb döntések jegyében. A kampány célja, hogy a kedvezményes Xiaomi termékek segítségével a felhasználók teljes mértékben élvezhessék az intelligens, összekapcsolt eszközök nyújtotta élményt.

2025. november 10. 21:13

HONOR – több mint ajándék, élmény minden napra

A globális AI-eszközökre építő ökoszisztémájáról ismert HONOR sokszínű és innovatív okostelefon-portfóliója ideális ajándékokat kínál karácsony közeledtével – a technológiai újdonságokra vágyóktól és a céltudatos diákoktól kezdve egészen a kreatív fotósokig.

2025. november 9. 14:11

Szoboszlai-rajongók, figyelem! Különleges játék a Telekomtól

Ha régóta álmodsz róla, hogy megszerezd a magyar válogatott és a Liverpool sztárjának, Szoboszlai Dominiknak az aláírását, most itt a lehetőség: egy kis szerencsével akár a tiéd is lehet!

2025. november 7. 18:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01

A jövő járművei a láthatatlan veszélyeket is felismerik – új BME-technológia

2025. október 31. 09:57