A Microsoft következő frissítése törli a Sony másolásvédelmét

Kiss Ádám Zoltán, 2005. november 13. 20:23
A sokat vitatott Sony rootkit-t ellen több cég kezdett kódot fejleszteni, ám végül a Microsoft mondta ki a megoldás halálos ítéletét, mivel a következő Windows frissítés működésképtelenné teszi veszélyes kódot.
A Microsoft szerint vitathatatlan, hogy a Sony BMG Music Entertainment egyes CD-in található XPC szoftver rootkit része veszélyforrást jelent a Windows rendszerekre, miután már megszületett az első azt kihasználó vírus. Mint ismeretes, a rootkit-ek azért jelentenek fokozott veszélyforrást, mert az operációs rendszerekben adminisztrátori jogokat szereznek. A Sony megoldása egyébként is megkérdőjelezhető, hiszen a zenei CD számítógépbe helyezésekor nem tájékoztatja megfelelően a felhasználót, mi is fog tulajdonképpen történni számítógépén, sokkal ártatlanabbnak mutatja magát, mint valójában. Ez az eljárás enyhén szólva nem fair, hiszen aki kifizette az audió CD-ért a vételárat, az joggal elvárhatja, hogy gépének CD-lejátszójában is teljes értékűen használhatja, és nem terhelik akarata ellenére mindenféle szoftverekkel. Ráadásul a CD a szoftver telepítése nélkül nem is játszható le, így a Sony tulajdonképpen saját másolásvédelmi problémáit terheli át a felhasználókra. A Microsoft azonban nem bonyolódott jogi érvelésekbe, egyszerűen a gépek rosszindulatú távirányítását lehetővé tevő trójai típusú vírusra hivatkozik. Időközben a Sony is belátta a helyzet tarthatatlanságát, és bejelentette, hogy az ellentmondásos technológiát a jövőben nem alkalmazza CD-in. A rootkit-et törlő frissítés várhatóan a következő frissítési csomaggal érkezik, a vállalat bevett ütemezése szerint a következő hónap második keddjén.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43