A T-Mobile-osok már Debrecenben is videotelefonálhatnak

forrás Prim Online, 2005. november 25. 13:09
A T-Mobile tovább bővítette harmadik generációs hálózatát, amely a fővárost követően Debrecenben is elérhető.
A mobilcég vállalt kötelezettségeit jóval meghaladó ütemben építi ki harmadik generációs hálózatát. A kereskedelmi szolgáltatás indulását követően alig 3 hónappal a T-Mobile 3G szolgáltatása ugyanis már most a főváros nagy részén, valamint mától Debrecen több mint kétharmadán is használható. Így a T-Mobile-osok Budapesten kívül Hajdú-Bihar megye székhelyén is videotelefonálhatnak, tévézhetnek mobiltelefonjukon, és élvezhetik a gyors mobilinternet előnyeit.

A 3G megfelelő készülékkel egyszerűen, azonnal és automatikusan igénybe vehető, egyedül a videotelefonálás igényel egyszeri díjmentes regisztrációt. A mobilcég ráadásul év végéig ingyenesen kínálja a videotelefonálást, és az országban kizárólag a szolgáltatónál a 1738-as szám videohívásával igénybe vehető Mobil Tv is díjmentes.

A 3G gyors kiépítéséhez kapcsolódik, hogy a T-Mobile nemrégiben a 3,5G-nek nevezett HSDPA tesztjeit is megkezdte. Az új megoldással - a sebesség fokozatos növelésével - a későbbiekben akár 10 Mbps adatátviteli sebesség érhető el. Természetesen a 3G mellett a T-Mobile az EDGE-ről sem feledkezik meg, az így elérhető gyorsabb adatátvitel lakosságra vetített lefedettsége év végére 60 százalékos lesz.
Kulcsszavak: UMTS T-mobile-hu

Így takarítunk mi – Tisztaság körkép 2025

A magyarok számára az ár-érték arány a legfontosabb szempont takarítóeszköz vásárlásakor – derül ki a Kärcher megbízásából készült Tisztaság körkép 2025 című kutatásból.

2025. április 25. 16:49

A Huawei új szintre emeli az egészségfigyelést a TruSense rendszer fejlesztésével

A Huawei egészség- és fitnesztechnológiai ökoszisztémája új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat legújabb innovációja, a HUAWEI TruSense System most egy elosztott szuperérzékelő modullal bővül. Ez a fejlesztés a 2024-ben bevezetett rendszer lehetőségeit bővíti, új távlatokat nyitva a tudományosan megalapozott, átfogó egészségmonitorozás terén.

2025. április 25. 16:39

Nincs konzol? Nem gond – Xbox játékok már LG tévén is!

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a várva várt Xbox alkalmazás mostantól elérhető számos LG okostévén, így a játékosok közvetlenül nagyképernyős készülékeiken streamelhetik kedvenc Xbox játékaikat. A funkció több mint 25 országban* – köztük Magyarországon is – elérhető, és lehetővé teszi, hogy a felhasználók felhőn keresztül hozzáférjenek a legújabb indie címekhez, valamint a népszerű AAA játékokhoz.

2025. április 25. 15:09

Az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget raktárát

Az Ennoconn és a Prologis megújították együttműködésüket, amelynek keretében az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget területén található, 40 000 négyzetméter alapterületű ipari raktárépületet, amelyből 10 000 négyzetméter gyártási területet foglal el. A megállapodásban az iO Partners ingatlanügynökség is részt vett. Az Ennoconn, amely a globális piacvezető szerepet tölti be az integrált felhőszolgáltatások, ipari IoT és beágyazott technológia területén, a Prologis egyedi bérleti konstrukcióját választotta, amely lehetővé teszi számára a hosszú távú tervezést fix üzemeltetési díjjal és előre kalkulálható költségekkel a bérleti szerződés teljes időtartamára.

2025. április 25. 14:58

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12