Perelik az ICANN-t a .com kiterjesztésű domainek kezelése miatt

Milkovits Gábor, 2005. november 29. 20:53
Egy független szervezet keresetet nyújtott be az internetes domain neveket kezelő ICANN ellen azzal vádolva a non-profit társaságot, hogy monopóliumellenes törvényeket sért amikor egy magáncég, a Verisign rendelkezésére bocsátja a .com kiterjesztésű domainek fölötti rendelkezés jogát.
A beadvány szerint az ICANN, illetve a Verisign távközlési és internetes szolgáltató azon megegyezése, amely szerint továbbra is a cég rendelkezik a .com és .net domainek fölött, kizárja a tisztességes piaci versenyt. A vád szerint ráadásul a Verisign tisztességtelenül, átlagosan az infláció kétszeresével szokta növelni a domainek bejegyzésének és kezelésének költségét, amivel kimeríti az ármanipuláció esetét is. Egyelőre sem az ICANN, sem a Verisign nem kommentálta a vádakat.

A „Domain Név Fejesztők Világszervezete” (WADND) elnevezésű független szervezet azért fordul bírósághoz az üggyel, mert az ICANN egy régóta folyó jogvita után nemrég megegyezett a Verisign-al a jogok átruházásának meghosszabbításáról. A jogvita egy némileg ellentmondásos, a Verisign által üzemeltetett keresőszolgáltatás, a „Site Finder” miatt keletkezett. A Site Finder ugyanis egy esetleg nem létező .com, vagy .net végződésű internetcím beírása esetén hibaüzenet helyett automatikusan a Verisign weboldalára irányította a felhasználót. A megegyezés alapján az ICANN-nak ezentúl 90 napig joga lesz beleszólni, illetve ellenvetést tenni minden a Verisign által újonnan bevezetésre kerülő, .com és .net domainekkel kapcsolatos szolgáltatással kapcsolatban. A Verisign cserében 2007-2012 között formálisan is jogosult marad a 35 millió .com domain-t tartalmazó adatbázis kezelésére.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37