Az év végére minden iskolában szélessávú internet lesz

MTI Sajtóadatbank, 2005. december 1. 10:04
A Közháló Program eredményeként december 31-ig minden iskolában lesz szélessávú internetes hozzáférési lehetőség, és mindenütt elindulhat a számítástechnika, informatika oktatása - közölte az informatikai miniszter szerdán Székesfehérváron.
Ez azért is jelentős eredmény, mert 2002-ben az ország 2530, iskolával rendelkező települése közül mindössze 595 helységben használhattak internetet a tanulók, és a 14 éves korosztálynak 20 százaléka "digitálisan analfabéta" volt - tette hozzá Kovács Kálmán.

"Az informatika esélyei és lehetőségei Magyarországon" című szakmai fórumot megelőző sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: a kormány eddig mintegy 15-18 milliárd forintot költött a szélessávú internet hozzáférési lehetőség megteremtésére, jövőre pedig 7
milliárd forintot szánnak a fejlesztésre és az üzemeltetésére.

Azt szeretnék elérni, hogy 2008-ig valamennyi közintézménynek - a kulturális intézményeknek, könyvtáraknak, szociális és jóléti intézményeknek, kórházaknak, szakorvosi rendelőknek - legyen lehetősége a szélessávú internet elérésére - tette hozzá a miniszter.

Kovács Kálmán bejelentette: január 15-én a budapesti Gazdasági Főiskolán és annak öt vidéki oktatási központjában - távképzés jelleggel - megkezdődik a közösségi informatikus, vagy "digitális népművelő" képzés.

Az oktatásról az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint az Ifjúsági Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és a Gazdasági Főiskola honlapja közöl részleteket.

Kovács Kálmán információja szerint jelenleg 900 településen folyik az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos fejlesztés.

Ha a program megvalósul, az állampolgár által elektronikusan elindított ügyintézés során a hivatalon belül "sehol nem lesz papír".

Ez "hihetetlenül nagy váltás lesz, ami azt jelenti, hogy megszűnik a papíralapú ügyintézés", annak minden költségvonzatával együtt - hívta fel a figyelmet a miniszter.

"E nélkül nincs olcsó állam. Csak akkor lehet olcsó az állam (...) az állami szolgáltatás, ha ez a modernizáció megvalósul" - tette hozzá Kovács Kálmán.

Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a informatikai tárca előkészítő munkájának eredményeként a parlament megalkotta azokat a törvényeket, amelyek alkalmasak arra, hogy biztosítsák az információs társadalom létrejöttének jogi feltételeit.
Kulcsszavak: oktatás ADSL IHM

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy magyar srác filmje a világ legjobb autós diákfilmje lett

Varga Sébastien, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) frissen végzett second unit rendező szakos hallgatója elnyerte a Nemzetközi Motor Filmdíj (International Motor Film Awards – IMFA) Legjobb Diákfilm kategóriájának fődíját.

2025. október 14. 21:07

Flipperőrület a Ráday utcában – Európa legjobbjai Budapesten mérik össze tudásukat

Idén októberben a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja: a Game Galaxy ad otthont a Hungarian Pinball Opennek (HPO), ahol mintegy 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelkedő játékosok mérik össze tudásukat. Az idei verseny különlegessége a női mezőny megmérettetése. A nevezési helyek gyorsan beteltek, de az események az érdeklődők számára online is követhetők lesznek.

2025. október 12. 15:17

A daltól az algoritmusig: a magyar zenetörténet újragondolva

Hatvan évvel ezelőtt két fiatal alkotó, Szörényi Levente és Bródy János, új hullámra kapcsolta az országot: megszületett a beat, és vele együtt egy generáció saját hangja. Az Artisjus kiadásában megjelenő Dalszerző Bookazin ezt a pillanatot idézi fel, miközben továbbgondolja annak hatását. Bartóktól és Huszkától a beathullámig, a bakelittől az algoritmusig – a kiadvány több mint száz év magyar zenetörténetét sűríti, és arra keresi a választ, mi tartja életben a dalt a technológia korában. Az archív és kortárs fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány a dalszerzők napjára, október 8-ára jelenik meg.

2025. október 7. 21:07

Ikarus-legendák az Aeroparkban: két nap, 100 busz, rengeteg élmény!

Hamarosan ismét eljön az a két nap, amikor nem csupán a történelmi repülőgépek kerülnek a reflektorfénybe az Aeroparkban. Október 4-én és 5-én közel 100 Ikarus autóbusz – köztük klasszikus oldtimerek és ritkaságnak számító modellek – várja a látogatókat. A program részeként élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás és különleges motorindítások is lesznek, mindez a legendás magyar márka előtt tisztelegve.

2025. október 2. 20:33

80 éve született az első számítógép

 Ha csak egy dolog fejlődésére vagy kíváncsi az elmúlt 80 évből, legyen vizsgálódásod tárgya az informatika! Mindent megmutat.

2025. szeptember 2. 22:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01