Megállapodás született Brüsszelben a távközlési adatok megőrzéséről
Ám ezek az adatok is jelentős segítséget adhatnak a terrorizmus, vagy egyes más súlyos bűncselekmények miatt nyomozó szerveknek – ez magyarázza, hogy az EU soros brit elnöksége miért sürgette annyira az egységes jogszabály meghozatalát. A britek a nyári londoni terrormerényletek után soros elnökségük egyik legfőbb céljának mondták e kérdés megoldását.
Az egyik legnagyobb vita a megőrzés határidejéről szólt. Végül az a megoldás született, hogy a tagállamok maguk dönthetnek, mely adatok megőrzésére kötelezik a szolgáltatókat, s a megőrzés mennyi időre szól: ez utóbbi azonban nem lehet kevesebb hat hónapnál, s több 2 évnél. (Az Európai Parlament idén novemberben legfeljebb egy évet hagyott jóvá, azaz itt még lehetnek viták a tagállamok és a törvényhozás között.) Komoly nézeteltérések voltak korábban arról is, hogy az úgynevezett "sikertelen hívások" adatait meg kell-e őrizni. Az egyik tábor azzal érvelt, hogy ezzel a módszerrel, azaz bizonyos telefonszámok felhívásával robbantották fel a 2004 márciusi madridi terrormerényleteknél használt pokolgépeket, tehát igenis szükség van a lépésre - más országok, így például a németek viszont attól tartottak, hogy ez túl nagy költséget ró a szolgáltatókra, s így ellenezték az intézkedést. Végül kompromisszum született: azokban az országokban, ahol a szolgáltatók már eddig is tárolták az ilyen adatokat, ott ezeket kötelező lesz megőrizni, ahol viszont nem létezett ez a módszer, ott az adott állam hatóságai dönthetnek bevezetéséről, vagy elhagyásáról. S az is a tagállamok hatásköre maradt, hogy kárpótolják-e a telefonos cégeket, internet-szolgáltatókat a pluszköltségekért, vagy nem.
Petrétei József elmondta, hogy Magyarországon már most is 3 évig kell tárolni a legfontosabb adatokat a szolgáltatóknak, s ezeket a hatóságok bűnfelderítési célból kikérhetik. Így azután adatvédelmi szempontból a miniszter nem számít ellenvetésre, bár elismerte: az azért még szabályozni kell majd, hogy mely szervek férhetnek hozzá ezekhez az információkhoz. Egyben leszögezte: ha a 3 év letelik, az adatokat meg kell semmisíteni, nem lehet azokat a végtelenségig őrizni.
Kapcsolódó cikkek
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Még drágább az adatod
- Sikeresen támadták a Pentagon levelezőrendszerét
- Többszáz betörés az amerikai belbiztonsági tárca hálózatába
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- Amerika üzenete Kínának: mi nyerjük meg a cyber-háborút!
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- A Google az adatvédelem ellensége
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite
A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.
Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!
Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.
Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!
A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is.