Eldőlt: 1 milliárdos Google befektetés és 300 millió dolláros kölcsön az AOL-nak

Kiss Ádám Zoltán, 2005. december 21. 12:36
A hivatalosan eddig meg nem erősített üzletet jelentős befektetők próbálták megakadályozni, ám éjjel mindkét cég bejelentette az üzlet létrejöttét, a Google 1 milliárd dollárban részt vásárol az AOL-ból, és eddig nem említett új elemként 300 millió dolláros hitelt biztosít a vállalatnak.
A Google 5 százalékos részesedésvásárlása már korában kiszivárgott, ám nem erősítették meg, sőt több jelentős befektető, köztük az AOL-t birtokló Time Warner 3 százaléka fölött ellenőrzéssel bíró Carl Icahn milliárdos élesen támadta az elképzelést. A két cég éjjel már lezárt ügyként nyilatkozott a keresőcég befektetéséről, sőt a Google azt is bejelentette, hogy 300 millió dollár értékben keresés-alapú hirdetőfelület formájában kölcsönt kínál az AOL-nak. A két vállalat eddig is szorosan együttműködött, és jelentős mértékben köszönhették bevételeiket a közös üzletekből. Most ezt az együttműködést is kiterjesztik, az AOL tulajdonában levő felületeken a szolgáltató közvetlenül értékesítheti a Google keresőjének hirdetéseit. Az elemzők a megállapodásban nem látnak új elképzeléseket, inkább a nagy rivális Microsoft kizárása volt a cél. Októberben a Google a keresőpiac 48 százalékát birtokolta, a Yahoo 22, az MSN 11, az AOL pedig 7,2 százalékon állt.

Kulcsszavak: +céginfo AOL Google

NAPS2 (Not Another PDF Scanner 2) 8.1.1

Ingyenes, magyar nyelven is tudó szkennelő program, amivel a kész oldalakat tudjuk különböző formátumokban elmenteni (PDF, TIFF, JPEG, PNG, stb). A program Windows 7/ 8/ 10 /11-es rendszereken működik.

2025. március 25. 17:27

Desktop Info 3.18.1

Az egyszerű alkalmazás valós idejű rendszerinformációkat jelenít meg az asztalon. Az összes megjelenített adatot exportálhatja TXT, RTF, HTML vagy XML formátumba, így elmentheti a dokumentumot későbbi elemzés vagy összehasonlítás céljából.

2025. március 25. 17:24

Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában

A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.

2025. március 25. 16:13

Prémium szórakozás minden otthonban: Fedezd fel a TCL új készülékeit

A tavasz újítása a TCL-től: a QD-Mini LED technológia most már az egész C-szériás tévékínálatban elérhető, így még több otthonban biztosít prémium szórakozást. 

2025. március 25. 15:58

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55