Nagy a tolongás az Üvegtigris 2 kalózmásolatáért

forrás Prim Online, 2006. január 6. 10:16
A január 19-én moziba kerülő, nagy sikernek ígérkező Üvegtigris 2. című film kalózmásolata megjelent az interneten, és eddig több mint 28 ezren próbálták letölteni a silány minőségű, lopott változatot. A 230 millió forintos költségvetéssel, állami támogatás nélkül készült magyar filmprodukciónak az illegális letöltők és filmkalózok hatalmas veszteségek okoznak.
Az Üvegtigris 2. másolata néhány nappal/héttel a film elkészülte után illetékteleneken keresztül kikerült az internetre, ahol eddig több mint 28 ezren próbálták letölteni a silány, az eredeti film minőségétől messze elmaradó, lopott változatot. Az Üvegtigris 2. esete is jól mutatja, hogy a filmkalózkodás nem Hollywood problémája, a magyar filmipar is szenved ettől a jelenségtől. Az Üvegtigris 2. 230 millió forintos költségvetéssel, állami támogatás nélkül készült, ezért a film alkotóit minden egyes elveszített mozinéző érzékenyen érinti. Az internetes letöltések elterjedése és a fájlcserélő rendszerek a magyar filmipar számára évente 5 milliárd  forint kárt okoznak. Becslések szerint a legnépszerűbb magyar fájlcserélő hálózatnak napi 50-60 ezer felhasználója van, minden 6. magyar fiatal töltött már le filmet/zenét fájlcserélő hálózatokról.

Az Üvegtigris első részének sikerült mindaz, ami nagyon kevés magyar filmnek; mindamellett, hogy több mint 150 ezren látták a mozikban és második a magyar filmek DVD-örökranglistáján, elkezdett „önálló” életet élni. Üvegtigris rajongói klubok alakultak, több egymás utáni évben rendeztek az ország különböző pontjain Üvegtigris-fesztivált és a "Tigrisből" származó mondatok közül több szállóigeként kering. Az Üvegtigris 2., amelyet a mozikban január 19-én mutatnak be,  hasonló sikerekre számíthat. .

Az Üvegtigris 2. alkotói (Rudolf Péter rendező , Pataki Ági és Kovács Gábor producerek)és a filmipar jogi képviselője az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) a hatóságokkal közösen mindent megtesznek azért, hogy a film további illegális letöltését megakadályozzák, illetve fényt derítsenek arra: hogyan kerülhetett nyilvánosságra a féltett-őrzött alkotás.  (www.uvegtigris.hu)
Kulcsszavak: film jog filecserebere

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra

Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.

2025. március 27. 21:01

"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"

A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával -  drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.

 

2025. március 26. 14:28

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.

2025. március 21. 16:38

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12