Dojcsák Dániel "Az év informatikai újságírója" 2005-ben
A kitüntetettet minden évben olyan újságírók közül választják ki, akik sokat tesznek az informatika népszerűsítéséért, átfogó képet festenek a magyarországi informatikai ágazatról, illetve jelentős, a nagyközönséget érintő hazai szakmai újdonságot mutatnak be. A hagyományteremtő céllal, évente kiosztásra kerülő, az Atigris Informatika Rt. által létrehozott díjat a jövőben nemcsak pályázat útján lehet elnyerni, a független bíráló bizottság tagjai is állítanak majd jelölteket.
Dojcsák Dániel így ír magáról röviden:
Utazónak tartom magam, aki a nemcsak a kilométereket rója, hanem az élet színterei között is állandó mozgásban van. Debrecenben születtem, Nyíregyházán nevelkedtem, Egerben élek és Budapesten dolgozom. Az újságírás szakmám is és hivatásom is egyben, ami szerencsés helyzet, hiszen az Eszterházy Károly Főiskola kommunikáció szakán ha minden igaz megtanultam elméletben mindent a zsurnalizmusról, bár azt gondolom, hogy maximum a hírszerkesztést lehet tanulni. Az nem is az erősségem. Az SG.hu Hírmagazinhoz néhány évvel ezelőtt csatlakoztam először, amikor Nyerges Tibor főszerkesztő egy internetes chaten megkeresett és megkérdezte mit csinálok, mert kellene csütörtökre egy cikket írni. Természetesen elvállaltam és szép lassan egyre többet, egyre gyakrabban és egyre érdekesebb témákról írhattam. Tele vagyok ambíciókkal, lelkesedéssel és úgy látom hamar képes vagyok akklimatizálódni a firkászok látszólag gondtalan életéhez. Mivel nemrég egy hosszú szerelem után agglegény életet kezdtem, ezért dolgozni is dolgoznék többet. A jövőre nem sokat gondolok (még), amíg lehet addig a carpe diem vonalat követem, mert még megtehetem.
Újságírás terén most azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna. Hat éves koromban kaptam először egy Commodore +4-es gépet, majd 8 éves koromban az első PC-met egy 4,74Mhz-en működő XT-t. Innentől kezdve az informatika, számítástechnika mindennapjaim részeivé vált. A számítógép, majd később az Internet is nélkülözhetetlen eszközévé vált a problémamegoldásaimnak, tanulmányaimnak, szórakozásom egy részének is és végül a munkámnak is. Azt hiszem az egyik legjobb tulajdonságom a rendszerben látás és a problémamegoldás készsége. Ugyanakkor a verbalitás, a beszéd, az írás mind gyerekkorom óta jellemez. Valami hiba folytán nem nőttem ki a miért? korszakomat, talán emiatt szerettem volna mindig is újságíró lenni.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nézd élőben az Oscar gálát; technológiai forradalom Hollywoodban
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
Digitális harmóniák: Az informatika és a zene találkozása a 2025-ös Grammy-díjátadón
Bár a legtöbb cikk most nyilvánvalóan Bianca Censori bundájáról és az alatta viselt teljesen áttetsző bodyról szól, a 2025-ös Grammy-díjátadó nemcsak róla szólt. Hozzáteszem: nem is csupán a zenei kiválóságokat ünnepelte, hanem rávilágított az informatika és a zene egyre szorosabb kapcsolatára is. Az eseményen számos technológiai újítást és digitális megoldást alkalmaztak, amelyek új dimenziót adtak a zenei élménynek.
DJ Spotify
Elindult a Spotify mesterséges intelligencián alapuló DJ szolgáltatásának beta verziója.
Majka „Csurran Cseppen” – avagy a digitális zeneipar trendjei
Majka legújabb produkciója, a „Csurran Cseppen” nemcsak zenei, hanem technológiai szempontból is figyelemre méltó. Az alkotásban a digitális streaming, az MI-alapú ajánlórendszerek és a közösségi média algoritmusok játsszák a főszerepet, amelyek meghatározzák, hogyan jut el a dal a hallgatókhoz.
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.