Kovács Kálmán a digitális műsorszórásra történő áttérésről szóló törvényjavaslatról
Az idevágó törvényjavaslat hétfői elfogadása lényegében egy dolgon múlik: a Fidesz továbbra is kitart-e amellett, hogy a multiplexen lévő tartalom megállapítása minősüljön kétharmados döntésnek. Ugyanis e javaslatuk alapján az ORTT akár még az internet- és a mobiltelefon-szolgáltatás tartalmát is ellenőrizhetné, ami jogi szempontból is képtelenség, hiszen amolyan "média- és hálórendőrség" szerepet legalizálna - mondta Kovács Kálmán.
Hozzátette: befogadása esetén ez a javaslat a kiegyensúlyozott tájékoztatás és az információhoz való szabad hozzájutás alapvető jogát sértené.
A miniszter, aki egyben a zalai 2. számú választókerület SZDSZ-es képviselőjelöltje közölte: mivel az eredeti törvényjavaslatot a többi parlamenti párt támogatja, a hétfői ülés előtt "még egy utolsó egyeztetést" kísérelnek meg a legnagyobb ellenzéki párttal.
Szólt az internetes fájlcserék, letöltések jogi szabályozásának sürgető módosításáról is. Kifejtette: szintén "a jövőt, s főként a fiatalokat érintő kérdés ez". Pártja álláspontja, hogy egy korszerűbb jogszabállyal lehetővé kell tenni, hogy "a szerzők maguk rendelkezzenek alkotásaik jogaival, azok megosztásával és műveik letölthetőségével".
Ez ügyben a jövő hétre találkozót kezdeményeztek az iparág, a felhasználók és a szerzői jogi szervezetek képviselőivel – tette hozzá Kovács Kálmán.
Kapcsolódó cikkek
- E-petíció dönthetne a társadalmat érintő kérdésekről
- MMS-cenzúra Iránban
- Moszkvában találkoznak a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Övezetének távközlési miniszterei
- Digitális műsorszórás - Magyarország 6-8 országos sávot szeretne
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
- Netvíkend Győrben
- NAVA: 8000 órányi tévé- és rádióműsor, film és híradó a neten
- Megnyílt a T-ház: Egy virtuális család intelligens otthona
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?
Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!
A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.