TDC: erőteljes növekedés

forrás Prim Online, 2006. március 2. 12:03
A vártnál jobban alakult a TDC eredménye 2005-ben: forgalma 10,0 százalékkal, 46,6 milliárd dán koronára, az EBITDA pedig 8,4 százalékkal, 13,0 milliárd dán koronára nőtt.
Az egyszeri tételek és valós érték különbözet nélkül a nettó eredmény 4,7 milliárd dán korona lett, ami a 2004-es értékhez viszonyítva 19,2 százalékos növekedést jelent. A múlt évre vonatkozó pénzügyi eredmények a legutolsó várakozásokat is felülmúlták. A TDC az előrejelzéseit legutoljára 2005. harmadik negyedévi beszámolójában módosította.

Az elmúlt két pénzügyi évben a TDC Solutions a skandináv régióban, valamint Közép-Európában megvalósított akvizíciók révén terjesztette ki nemzetközi tevékenységét. Ennek következtében az árbevételek 16,4 százalékkal 21,6 milliárd dán koronára nőttek, valamint az EBITDA 13,2 százalékkal 6,6 milliárd dán koronára ugrott.

Dániában a TDC Solutions az elmúlt évivel azonos szintű árbevételt generált, ám a nettó eredmény az adatkommunikációs és Internet szolgáltatások nagyobb forgalma valamint a szigorú költséggazdálkodás okán javult. Az xDSL ügyfelek száma - jelenleg összesen 692 000 - 24,5 százalékkal nőtt.

A dániai mobilszolgáltatás területén a TDC 7,2 milliárd dán korona forgalmat bonyolított, ami 10,0 százalékos növekedésnek felel meg. Az EBITDA 8,4 százalékkal, 2,2 milliárd dán koronára emelkedett. Ez a növekedés különösen a forgalmi árbevételek növekedésének köszönhető. A TDC-nek ezen felül 176 ezerrel 2,6 millióra sikerült növelnie a mobil előfizetői számát Dániában.

A TDC nemzetközi mobil-leányvállalatai, mint amilyen a németországi Talkline, a litvániai és lettországi Bité és az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában működő easyMobile folytatták a sikeres növekedést. A Talkline és a többiek (ideértve az easyMobile-t is) 844 ezerrel növelték az ügyfeleik számát, amely 2005-ben elérte a 3,4 milliót. A Bitének 1,7 milliós ügyfélkört sikerült kialakítania, ami hozzávetőleg 800 ezer ügyféllel haladja meg a tavalyi méretet. A nemzetközi mobil leányvállalatok összességében 604 millió dán koronás EBITDA hozzájárulást hoztak.

A 2005-ös évben a TDC Switzerland 2,6 milliárd dán koronás EBITDA-t produkált, ami 5,2 százalékos növekedésnek felel meg. Mindezt éleződő verseny közepette és csökkenő árbevétel mellett sikerült elérnie. A csökkenő árbevétel oka a mobil végberendezések szerényebb forgalma valamint a végfelhasználói és mobil végződtetési díjak alacsonyabb volta.

A TDC Cable TV 2005-ben nagymértékben növelte ügyfélszámát mind a hagyományos kábeltévé üzletágban, mind pedig a szélessávú szolgáltatások piacán. Ennek következtében a forgalom 19,3 százalékkal 2,1 milliárd dán koronára nőtt, míg az EBITDA 33,9 százalékkel 470 millió dán koronára emelkedett. 2005 negyedik negyedévének végére a TDC Cable TV több mint egymillió kábeltévés ügyféllel és 250 ezer Internet-előfizetővel büszkélkedhetett. Az internet-előfizetők száma 34,9 százalékkal nőtt a korábbi évi adatokhoz képest.

A TDC beruházásainak összértéke 2005-ben elérte az 5,6 milliárd dán koronát, ami a 2004-es évi adatokhoz képest 9,2 százalékos növekedésnek felel meg. Ennek egy részét a felvásárolt cégekbe fektetett tőke, más részét pedig dániai, svájci, lettországi és litvániai mobil infrastruktúra-beruházás teszi ki, ideértve a dániai 3G hálózat építését is.

A TDC 3,7 milliárd dán koronával 16,5 milliárd dán koronára csökkentette nettó kamatozó hitelállományát, ami elsősorban a TDC Directories eladásából következő 4,9 milliárd dán korona értékű tőkecsökkenésnek köszönhető.

A TDC 2006-ra 48,0 milliárd dán korona árbevételre számít, ami 3,0 százalékos növekedésnek felel meg a 2005-ös adathoz képest. Az EBITDA a várakozások szerint 3,1 százalékkal 13,4 milliárd dán koronára növekszik. Az éves nettó eredmény-előrejelzés 4,5 milliárd dán koronát valószínűsít.
Kulcsszavak: TDC

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Yettel kínálja a leggyorsabb 4G és 5G mobilnetet itthon

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2025. március 11-én a szelessav.net oldalon közzétett mérése alapján Magyarországon a Yettel biztosítja a leggyorsabb 4G és 5G mobilinternetes szolgáltatást, az országos összesített letöltési és feltöltési átlagsebesség alapján. A telekommunikációs vállalat 2020 és 2024 között közel 100 milliárd forintot fektetett mobilhálózata fejlesztésébe. Néhány napon belül elindítja a nagysebességű 5G szolgáltatást az 1000. bázisállomásán, és 2028-ig további több tízmilliárd forintos fejlesztéseket tervez Magyarországon.

2025. március 11. 14:34

Apple telefonok megfizethető áron

A Rejoy.hu történetében az iPhone SE 2020-as modellje a második legkelendőbb Apple terméknek számít. A kedvező árú, kis méretű készülék különösen népszerű a 45–55 év közötti vásárlók körében. Bár az iPhone 16e megjelenésével a gyártó visszavonja ezt a modellt, a Rejoy továbbra is kínál megfizethető Apple telefonokat – jobb vagy hasonló teljesítményű, felújított iPhone-okat elérhető áron.

2025. március 10. 18:55

HONOR innováció a deepfake-ek megfékezésére

A HONOR örömmel bejelenti, hogy áprilistól elérhetővé válik az új, innovatív AI Deepfake felismerő technológiája. Ezt a funkciót először az IFA 2024-es rendezvényen mutatták be, és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy fellépjenek a deepfake-ekkel szemben. A rendszer a videók és képek valós idejű elemzésével azonnali figyelmeztetést ad a potenciális félretájékoztatásra.

2025. március 10. 13:10

Az Ubigi eSIM szolgáltatása tovább bővül a BMW járművek számára Európában

Az Ubigi tovább bővíti integrált eSIM szolgáltatását a BMW járműveiben, most már Európa több országában is elérhetővé válik. 2024 júliusa óta 15 országban volt elérhető, és 2025 márciusától újabb 12 országban, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban, Romániában, Görögországban, Svédországban, Finnországban, Dániában, Cipruson és Máltán is hozzáférhetővé válik.

2025. március 8. 14:55

ZTE: AI-alapú okoseszközök új generációja az MWC-n

A ZTE Corporation, amely a globális információs és kommunikációs technológiai megoldások vezetője, bemutatta legújabb AI-alapú okostelefonjait az idei MWC-n. Az „AI for All” („Mesterséges intelligencia mindenkinek”) stratégia jegyében megjelent az innovatív zászlóshajó készülék, a nubia Z70 Ultra, a játékosokat célzó nubia Neo 3, valamint a fotózásra specializálódott nubia Focus 2 sorozat. Emellett a ZTE több más újdonsággal is előrukkolt, amelyek kifejezetten a játék, fotózás, divat és zene kedvelőit célozzák meg.

2025. március 6. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59