HP - fellendülőben a szerverpiac

MTI Sajtóadatbank, 2006. március 22. 08:39
A HP Magyarország eddig több mint 300 Integrity szervert adott el magyar vállalkozásoknak, illetve államigazgatási szervezeteknek, s az idén további 120-150 eladását tervezi.
Molnár János, a vállalat termékcsoport igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az Itanium processzor platformon működő szerverek ára 1,5-2 millió forinttól 250 millió forintig terjedhet, s HP-nak a magyar piacon e szegmensben átlagosan 50 százalék körüli részesedése van.

Gacsal József, az Intel magyarországi irodájának üzletfejlesztési igazgatója elmondta: az Itanium alapú megoldások jól alkalmazhatók az üzleti szférába, illetve olyan kritikus területeken ahol az informatikai rendszerek magas rendelkezésre állása szükséges. Hozzátette: az Itanium alapú szerverek értékesítéséből az elmúlt évben 3 milliárd dollár bevétel származott világszerte, ám ágazati előrejelzések szerint 2009-re megötszöröződnek az eladások.

Molnár János kifejtette: egy világszintű felmérés szerint a következő 12-18 hónapban az informatikai vezetők egyharmada biztosan vesz Itanum alapú szervert, míg további egyharmaduk nagy valószínűséggel vásárol ilyet. Hozzátette: iparági előrejelzés szerint a HP-nak 2009-re 70 százalékos részesedése lesz ezen a piacon.

Az eseményen elhangzott az is, hogy a következő 5 évben az Intel, illetve más iparági szereplők, köztük a HP 10 milliárd dollárt költ Itanium alapú kutatás-fejlesztésre, mintegy ötszörösét annak az értéknek, amekkora éves szinten a magyar informatikai piac.

Kulcsszavak: szerver HPQ-hu HPQ

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Amazon Web Services bemutatta az Ocelot kvantumchipet

Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei új szemléletmódot alkalmaztak a kvantumchipek építésében. Ahelyett, hogy csupán a kvantumbitek (qubitek) számát növelték volna, főként a zajok hatékonyabb csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Ennek eredményeként létrehozták az Ocelot kvantumchip prototípusát, amely előrejelzéseik szerint akár öt évvel is közelebb hozhatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.

2025. március 21. 11:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06