Samsung - az idén 18 milliárd forint feletti bevétel a mobilüzletágból

MTI Sajtóadatbank, 2006. április 3. 09:28
A Samsung Electronics Magyar Rt. telekommunikációs üzletága az idén több mint 500 ezer mobilkészüléket ad el a tervek szerint a magyar piacon, s így 18 milliárd forint feletti árbevételt ér el - mondta Kunos Balázs, az üzletág értékesítési vezetője az MTI-nek.
A Samsung tavaly a magyar piacon 450 ezer készüléket adott el 15 milliárd forint értékben. A darabszám 50 százalékkal, az árbevétel 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idén darabszámban legkevesebb 20 százalékos, árbevételben pedig 20-25 százalékos növekedést tervez a vállalat.

A társaság 2006 első negyedévében 120 ezer készüléket adott el, mintegy 3,5 milliárd forint értékben. A darabszám 60 százalékkal, az árbevétel 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a társaság piaci részesedése 20 százalék fölé nőtt, s ezzel megszerezte a második helyet.

Piaci információk szerint a piacvezető Nokia az első negyedévben maximum 150 ezer készüléket adott el Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 180 ezerrel.

Kunos Balázs elmondta: a verseny nagyon nagy a készülékpiacon, különösen az alsó kategóriás, 25-30 ezer forintba kerülő kamerás mobilok esetében. Hozzátette: az alsó kategóriában is egyre kevésbé keresik a kamera nélküli mobilokat, mivel néhány ezer forinttal drágábban már fényképezőgépes készülék kapható.

A Samsung a magyar piacon eladásainak 95 százalékát az operátorokon keresztül, elsősorban a Pannonon és a T-Mobile-on keresztül bonyolítja le.

Az értékesítési vezető közölte: általános tendencia, hogy miközben több készülék fogy, csökken az átlagár. A Samsung például 100 dollár átlagár alatti, 70 dolláros alsó kategóriás készülékekkel is megjelent a piacon, jóllehet itt nagyon nagy konkurencia.

Kunos Balázs úgy vélte, hogy az erős január, illetve a gyengébb február és március után újra erőre kap a magyar piac, s a nagy volumenbeli eladásaikat követően az év hátralévő részében az árbevételük is folyamatosan nő majd a bázishoz képest. Aláhúzta: várakozását a rendelésállomány alakulása is alátámasztja.

A Samsung az év végére azt a célt is kitűzte maga elé, hogy mobilpiacon elérje a 25-27 százalékos részesedést. A magyar piacon 2006-ban mintegy 2,5 millió új készüléket adnak el.

Az Instagram uralja a tinik világát – így netezik a Z generáció

A 14–25 éves fiatalok körében továbbra is az Instagram a legkedveltebb platform: innen tájékozódnak leggyakrabban a világ eseményeiről, ezt választanák, ha csak egy közösségi oldalt használhatnának, és 10-ből 8-an naponta aktívak rajta. A mesterséges intelligenciát is egyre inkább beépítik a mindennapjaikba – több mint 80%-uk már segítségül hívta házi feladat készítéséhez.

2025. május 12. 09:55

A mesterséges intelligencia új korszakot nyit az élelmiszer-kiskereskedelemben

A mesterséges intelligencia már nem csupán a jövő ígérete – a jelen valósága, amely alapjaiban formálja át a gazdasági szektorokat. A Kifli.hu-t is működtető Rohlik Group élen jár ebben a változásban: Magyarországon és Csehországban már nyereséges, Németországban pedig dinamikusan fejlődik, mindezt AI-alapú innovációinak köszönhetően.

2025. május 11. 17:05

Nyaralás stresszmentesen – vonattal a horvát tengerpartra

A MÁV-csoport népszerű nemzetközi éjszakai járata, az Adria InterCity a 2025-ös nyári szezonban is újra közlekedik, kényelmes és élménydús utazási lehetőséget kínálva Budapest és Split között. A különleges éjszakai vonattal utazók elkerülhetik a vezetés fáradalmait, a forgalmi dugókat és a parkolókeresést – helyette pihenve, biztonságban és kényelemben juthatnak el horvátországi nyaralásukra. A vonat, amely Európa legjobb éjszakai járatai között szerepel, tavaly több mint 13 ezer utast szállított a tengerhez.

2025. május 11. 15:34

Magával ragadó olvasás és jegyzetelés egyetlen eszközben

A Go 7 és Go Color 7 (Gen II) Android-alapú e-könyv olvasókat kifejezetten arra terveztük, hogy lebilincselő olvasási élményt és azonnali jegyzetelési lehetőséget nyújtsanak. A 7 hüvelykes kijelzőméret megmaradt, miközben a sorozat hű maradt a Go termékcsalád minimalista stílusához: kompakt, funkciógazdag és könnyen hordozható – ideális társ a mindennapokhoz.

2025. május 11. 13:49

A ViewSonic a világ legfenntarthatóbb vállalatai között

A vizuális és oktatástechnológiai megoldások globális vezető gyártója, a ViewSonic Corporation elnyerte az EcoVadis ezüst fokozatú minősítését. Ezzel a világ vállalatainak legjobb 8%-a közé került fenntarthatósági szempontból, és a 92. percentilisbe lépett elő, vagyis jobban teljesít, mint a cégek 92%-a.

2025. május 11. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57