EU-versenyjogot sért a magyar médiaszabályozás

forrás Prim Online, 2006. április 11. 18:00
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a kábeltelevíziós szolgáltatók számára ma érvényben lévő vételkörzet korlátozásokat. A mostani döntés egybevág az Informatikai és Hírközlési Minisztérium álláspontjával.
A vételkörzet korlátozást az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló I. törvény tartalmazza. A törvény eredeti előírásai szerint egy kábelszolgáltató legfeljebb az ország előfizetőinek az 1/6-hoz juttathatta el programjait, ez a korlátozás nincs összhangban az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások piacain belüli versenyről szóló 2002/77/EK irányelvvel. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium már több alkalommal tett kísérletet a felesleges korlátozás eltörlésére, a kábelpiac liberalizálására.  A kezdeményezéseket azonban a legnagyobb ellenzéki párt rendre elutasította, illetve csupán a korlátozás enyhítését tartotta támogathatónak. Ennek eredményeként ma a vételkörzeti korlátozásra az 1/3-os felső határ van érvényben.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2005 októberében többek között e miatt is keresettel fordult az Alkotmánybírósághoz.

Az év elején az informatikai tárca által a parlament elé terjesztett, a digitális műsorterjesztés szabályairól szóló törvény tervezete szintén foglalkozik a kérdéssel, és a felesleges korlátozások eltörlését tartalmazza. (A törvény vitáját az újonnan megalakuló parlament folytatja.)

A vételkörzeti korlátozások kapcsán most született brüsszeli döntés az IHM korábbi álláspontját támasztja alá. Az informatikai tárca szerint a hatályos magyar médiaszabályozás nem tart lépést a technológiai fejlődéssel, nem alkalmas a XXI. századi médiaviszonyok kezelésére.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung Wallet mostantól Volvo és Polestar járművekkel is kompatibilis

A Samsung bejelentette, hogy bizonyos Volvo és Polestar járművek mostantól kompatibilisek a Samsung Wallet alkalmazásban elérhető digitális autókulcs funkcióval. Ennek köszönhetően még több sofőr nyithatja, zárhatja vagy indíthatja autóját könnyedén a Galaxy okostelefonján keresztül.

2025. február 17. 19:58

Wolt: immár ajándékozni is tudunk az applikáción keresztül

Valentin-napra időzítve vezeti be új “Ajándékozás” funkcióját a Wolt. A szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy néhány kattintással olyan személyes ajándékokat küldjenek, amelyek igazán különlegessé teszik a pillanatokat, miközben az ajándék kényelmesen, gyorsan meg is érkezik. Olyan felhasználót is megajándékozhatunk, aki nem rendelkezik Woltos felhasználói fiókkal.

2025. február 13. 18:43

A legnépszerűbb felújított ajándékok Valentin-napra

A férfiak nagyobb valószínűséggel ajándékoznának felújított készüléket a partnerüknek Valentin-napra, mint a nők. Ugyanakkor több nő dönt úgy, hogy saját magukat lepik meg egy ilyen eszközzel a közelgő ünnepen. A Rejoy.hu – amely bevizsgált, garanciális felújított eszközöket kínál – felmérést végzett ügyfelei körében a Valentin-napi vásárlási tervekről.

2025. február 13. 17:20

Ajándék LEGO utalványok a HONOR Magic7 széria mellé

Friss videókon a HONOR új ajánlatai. Amellett, hogy a kreativitásáról ismerhető LEGO termékeinek fotózására kiválóak a HONOR Magic7 készülékek, a cég extra kedvezményt is kínál a vásárlások mellé.

2025. február 11. 14:44

Hasznos tavaszváró appok a HONOR-tól

A tavasz közeledtével egyre gyakrabban élvezhetjük a szép időt, és ha sikerül átvészelni az influenzaszezont, akkor rengeteg új lehetőség vár ránk a világban. Ehhez tökéletes társunk lehet okostelefonunk, valamint a számos alkalmazás, amelyek segíthetnek abban, hogy izgalmasabbá, produktívabbá vagy éppen kellemesebbé tegyük a mindennapokat, különösen, hogy egyre több lehetőségünk nyílik az új évszak beköszöntével. Íme néhány tavaszváró alkalmazás a HONOR kínálatából!

2025. február 8. 12:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54