Az Adobe előrejelzése és az újra emelkedő olajár nyomasztja a Wall Streetet
Az olaj áremelkedését az egyre növekvő iráni feszültség, valamint az amerikai készletek kismértékű csökkenése okozta; az ár 13 centtel 74,74 dollárra erősödött.
A korábbi napokra amúgy is az volt a jellemző, hogy a befektetők figyelmen kívül hagyták a kedvezőtlen piaci tényezőket - az olaj, az arany drágulását, a kamatok emelkedését; 2000 óta első ízben jutott 11400 pont fölé a Dow, ötéves csúcsot döntött a Standard & Poor's 500 stock index.
A vállalati eredmények közül a világ legnagyobb médiavállalata, a Time Warner Inc. jelentése számít fontosnak: kábeltévés ágazata gyors növekedésének és a nagysebességű internetre előfizetők számának jelentős mértékű emelkedésének köszönhetően lett magasabb a cég negyedéves profitja.
A vártnál nagyobb eredmény növekedést jelentett a fogyasztási cikkek széles skáláját gyártó Procter & Gamble is.
A vezeték nélküli technológiával foglalkozó Qualcomm árfolyama már az Inet rendszerében is magasabbra tört, mert sok megrendelése miatt a korábbi előrejelzéseinél kedvezőbb negyedéves várakozásokat fogalmazott meg.
Még szerdán napvilágot látnak a Starbucks Corp. kávézó lánc negyedéves adatai.
A makroadatok közül ma jelenik meg a rendelésállomány márciusi állománya, a szolgáltatási beszerzési menedzserindex legfrissebb értéke.
Növelte a globális kamatemeléssel kapcsolatos aggályokat az ausztrál jegybank mai döntése: az erős világgazdasági növekedés miatt negyed százalékpontos emelésre került sor a – csak földrajzilag távoli, hatásában nagyon is közeli - kontinensen.
A határidős indexek közül a Standard & Poor's 500 futures 1,4 pontot vesztett, számított értéke alatt alakult; 23 ponttal került alacsonyabbra a Dow futures, 3,25 ponttal a Nasdaq 100 futures értéke.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronika - a japán cégek szépen növelték profitjukat
- Motorola - az idén kissé nőhet mobiltelefon piac
- A YouTube és a Wikipedia is bekerült 2006 legnevesebb márkái közé
- Az Adobe megvásárolta a román InterAKT szoftverfejlesztőt
- A Macromedia korábbi elnöke távozik az Adobe-tól
- Nagyszabású elbocsátások brit távközlési szolgáltatóknál
- Az Adobe terveiben térségünk kiemelt területként szerepel
- A France Télélecom forgalmi figyelmeztetése megrázta a piacokat
- Zöld utat kapott az Adobe és a Macromedia egyesülése
- Engedélyezték az Adobe-Macromedia összeolvadást
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.
Pályaválasztás a modern technológiák tükrében
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül.