AMD-csipek a Dell-rendszerekben
Genda Csongor Zoltán, 2006. május 20. 16:32
Ezidáig számtalanszor lehetett hallani olyan híreszteléseket, miszerint
a Dell szakítana a hagyományokkal, és a jövőben az Intel-csipek mellett
az Advanced Micro Devices (AMD) házából származó lapkákkal felszerelt
rendszereket is forgalomba hozna, most viszont az amerikai
számítógépgyártó vállalat képviselői hivatalosan is bejelentették, hogy
év végén piacra dobják első Opteron-alapú szervereiket.
Az amerikai konszern eddig kizárólag Intel-processzorokkal dolgozott, és csakis a nemrég általuk felvásárolt Alienware cégen keresztül értékesítettek AMD-csipes modelleket. A Dell bejelentésére a csütörtöki tőzsdezárás és a nem éppen rózsás negyedéves pénzügyi eredmények közzététele után röviddel került sor, amely rögtön éreztette hatását a tőzsdén is. Ezt követően a Dell részvényei 4,34%-al 24.99 dollárra emelkedtek, az Advanced Micro Devices papírok árfolyama pedig 12.44%-al ugrott meg. Ezzel szemben azonban az Intel-részvények majdnem 5%-ot zuhantak.
Kapcsolódó cikkek
- Új AMD CPU UMPC-khez
- Toshiba laptopok AMD processzorral
- Mától kaphatók a Dell Linux PC-k
- Dell játék PC felgyorsított Intel processzorral
- AMD Puma platform noteszgépekhez
- Múzeumban az ős-Dell
- AMD: 45 nm-es szilíciumlap és elbocsátások
- AMD Phenom: új márkanév a K10-es asztali lapkáknak
- Május végén érkeznek az ubuntus Dell PC-k
- Dell PC-k ismét XP-vel
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bejelentette a The Tower 600 sorozatú toronyházakat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 600 közepes kialakítású toronyházak megjelenését fekete, Snow, Hydrangea Blue és Matcha Green színekben.
2024. október 9. 18:24
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24