Az RCX és a Davon közös befolyást szerzett a Synergonban
Korábban a Synergon három magánszemély részvényese - Fintha-Nagy Ádám Sándor, Miholek István és Stauder Ernő Géza - jelentette be, hogy május 24-től összehangolt magatartást kíván tanúsítani.
A három tulajdonos összesen 13,96 százaléknyi szavazati joggal rendelkezik a Synergon Rt.-ben, és ezzel a legnagyobb tulajdonosi csoportot képviseli.
A Synergon öt százaléknál nagyobb tulajdonosai közül a Raiffeisen Bank 7,33 százalékos, az ERSTE Bank Befektetési Rt. 100 százalékos tulajdonában levő Portfolió Kft. 5,29 százalékos szavazati joggal rendelkezik a 2006. március 31-i kimutatás szerint. A tőzsdén jegyzett Pannonplast Rt. május elején vásárolt 4,19 százaléknyi részesedést a Synergonban.
A Synergon csoport 502 millió forint adózott eredménnyel zárta a 2005-ös évet, értékesítési árbevétele 19,6 milliárd forint volt, amely 3 százalékkal alacsonyabb a 2004-es adatnál. A Synergon csoport az idén 300 millió forint nettó eredményt tervez.
Az 1,91 milliárd forint jegyzett tőkéjű Synergon Rt. saját tőkéje 7,04 milliárd forint. Részvényeinek árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén pénteken 12 forinttal, 1,54 százalékkal 767 forintra csökkent.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
- Synergon - egy vezérrel
- Synergon: Service Desk- és hálózatbővítés az EDS-nél
- Synergon: hatékonyabb működés várható 2007-ben
Kincsek a fiókban: Hogyan hasznosítsuk újra régi készülékeinket?
A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.
A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt.
Elfeledett kütyük a fiók mélyén
A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.
Thermaltake The Tower 300: Egyedi dizájn, friss árnyalatok, maximális teljesítmény
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt.
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.