Pirate Bay-esek DOS-támadása a svéd kormányzati szerverek ellen

Genda Csongor Zoltán, 2006. június 4. 19:27
Miután a héten a svéd bűnüldöző szervek leliltották a több mint egymillió regisztrált taggal rendelkező The Pirate Bay BitTorrent oldalt, az illegális tartalomszolgáltató felhasználói mély felháborodásuknak adtak hangot, és több városban is tüntetéseket szerveztek, illetve hacker-támadásokat intéztek a hivatalos intézmények számítógépes rendszerei ellen.
Az Aftonbladet hírmagazin ugyanis arról számolt be, hogy a vasárnapra virradó éjjelen úgynevezett DoS-támadás áldozatává váltak a kormányzati szerverek, melynek következtében elérhetetlenné váltak annak weboldalai. A lap értesülései szerint a mostani akciót is ugyanazon a Pirate Bay bezárása ellen tiltakozó személyek hajtották végre, mint akik csütörtökön ugyanezzel a módszerrel támadást hajtottak végre a rendőrség szerverei ellen.
Ma délelőttre ismét elérhetővé váltak a kormányzati site-ok, azonban az illetékesek egyelőre csak annyit közöltek, hogy csakis alapos kivizsgálás után tudják majd megmondani, hogy valójában mi is okozta az összeomlást.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43