Új, prémium kategóriás, 60-as monitor-széria az LG-től
Teljesen azért nem cserélődött ki a klasszikus FLATRON: az új generációs monitorokon visszaköszön az LG LCD-k formatervezésének néhány, mára már szinte klasszikus eleme: így az L1760TQ és L1960TQ modelleken megtalálhatjuk a jól ismert “Sasszem” kapcsolót -- amely egy sasra emlékeztető, kéken világító LED gomb a képernyő sarkában.
Az elegáns új család nem maradhatott név nélkül: az új modelleknek az alkotók a “Black Edition – Fekete Kiadás” becenevet adták -- vékony, csábító külsejüknek és ragyogó fekete színűknek köszönhetően. A fekete ékszer nem tétlenkedett, mert máris dicsőséget hozott gyártójának: az L1960TQ modell már el is nyerte a 2006-os Reddot Design Awardot, ami nem kevebb, mint Európa egyik legelismertebb formatervezési díja.
Még mielőtt a fentiek alapján azt gondolnánk, hogy a külcsín a belbecs kárára megy, fontos tudnunk, hogy az új LCD család sokkal kivehetőbben és átláthatóbban jeleníti meg a képeket mint bármilyen más LG LCD korábban – tehát szépek és okosak is egyben. A DFC technológiának köszönhetően a 60-as széria világon egyedülálló 2000:1 kontrasztarányát nyújtja – így felhasználója sokkal tisztább, élesebb és világosabb képeket élvezhet megjelenítőjén. A DFC ‘Movie Mode’-ja, vagyis mozi funkciója ezen felül optimalizálja a filmek fényerejét, és a legkedvezőbb értékre hangolva azt tisztábban jeleníti meg a mozgóképeket.
A FLATRON L1960TQ monitor 2000:1 kontrasztaránya mellett igazán figyelemreméltó 4ms (GTG) válaszidővel rendelkezik – mely tulajdonságát azon felhasználók díjazzák leginkább, akik ha játszanak, gyors, ugyanakkor kristálytiszta, szellemképmentes, éles látványra vágynak. A kiemelkedő kontraszthoz és gyors válaszidőhöz 300 cd/m2 fényerő és 160/160 fokos látószög társul.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az LG L1760TQ és L1960TQ szemet gyönyörködtető FLATRON monitorok olyan egyedi tulajdonságokkal vannak felruházva, amelyek a legkülönfélébb vásárlói igényeket is kielégítik. A monitorok már kaphatóak a világ szórakoztató elektronikai áruházaiban.
Kapcsolódó cikkek
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- DCR: új mérési módszer a monitorok kontrasztarányára
- LG Csokoládé laptop
- 22"-es, szélesvásznú Hyundai LCD-k kedvező áron
- 24"-es, 16:10-es Samsung LCD igényes felhasználóknak
- Két új Dell LCD
- Moszkvában debütált a kompakt LG Shine telefon
- 22"-es, szélesvásznú Acer LCD játékkedvelőknek
- Öt új TFT monitorral bővült a Dell portfóliója
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez
A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.
Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?
Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.