BT - KDDI közös vállalat
Andy Green mondta: „A világ második legnagyobb piacaként Japán jó okkal foglal el előkelő helyet a BT prioritás rangsorán. Az ágazati jelentések a jelenlegi japán outsourcing piacot 90 milliárd dollárra1 becsülik, ami kétszer akkora, mint Ázsia-Óceánia többi része együtt. Továbbá, a menedzselt globális hálózati technológia kihívásai, a teljesítmény, megbízhatóság és biztonság iránti növekvő igényekkel együtt a hálózati outsourcing jelentős növekedését vetítik elő2.
„A KDDI-vel alakított közös vállalat tökéletesen alkalmas megszólítani ezt a piaci keresletet, ahol a BT hozza nemzetközi képességeit és bizonyított outsourcing eredmény-jegyzékét, a KDDI hozzájárulása pedig a helyi kapcsolatok, lehetőségek és az összpontosítás a japán piacra. A közös vállalat a BT Japan és a BT Infonet Japan meglévő ügyfeleit szolgálja ki. Ezen kívül, a közös vállalat szolgáltatások kiterjesztett sorát hozza a Japánban székelő, nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok előnyére.”
A közös vállalat 100 alkalmazottal indul, akiket a BT és a KDDI teljes vállalati forrása támogat, ideértve a Kutatás és fejlesztés, az IP alapú szolgáltatások, pénzügyi erősség és valódi nemzetközi skála.
Tadashi Onodera így kommentált: „Ügyfeleink jelenlegi tendenciája, hogy hálózati és IT szükségleteik kielégítésére nemzetközi megoldásokra kötnek szerződést. Biztos vagyok abban, hogy a BT nemzetközi szolgáltatásainak erőforrásait és szakértelmét harmonizálva a KDDI sokéves, japán ügyfeleinknek nyújtott hazai és nemzetközi szolgáltatási tapasztalatával egy teljesen globális megoldást eredményez, ami megfelel ügyfeleink rendkívül magas követelményeinek. Bár a BT japáni üzleti tevékenysége és forrásai átkerülnek a közös vállalathoz, a cég továbbra is nyújt közvetlenül szállítói, pénzügyi és technológiai szolgáltatásokat.”
Kapcsolódó cikkek
- Jó évet zárt a British Telecom
- BT: Tíz egymást követő negyedévben nőtt a bevétel
- Megveszi a Deutsche Telekom a British Telecom-ot?
- Az Unilever meghosszabbítja a BT outsourcing szerződését
- Csökkent a British Telecom adózott eredménye
- Cisco-díjak a BT-nek
- Erős negyedévet zárt a BT
- A BT a globális hálózati szolgáltatók mezőnyének első negyedében
- A BT kezeli a Fiat Csoport telekommunikációs igényeit
- Nemzetközi kinevezések a BT-nél
2024-ben is folytatódott a bérnövekedés az IT szektorban itthon és nemzetközi szinten egyaránt
Az informatikai szektorban tapasztalt fizetési trendek 2024-ben továbbra is növekedést mutatnak, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. A magyar IT szakemberek fizetése emelkedett az előző évhez képest, a szakértelem és tapasztalat szintjétől függően akár 10-15%-os bérnövekedés is megfigyelhető. Nemzetközi szinten is folytatódik a trend, a magas kereslet miatt a szakképzett IT szakemberek bérei világszerte versenyképesek maradtak, különösen a fejlett technológiákban jártas és felhőalapú megoldásokra specializálódott szakemberek esetében.
SnipSVG 1.4.0 Build 370
A SnipSVG képernyőrögzítő és grafikus szerkesztő program SVG vektorképeket használ elsődleges formátumként. Az SVG képek közvetlenül használhatók HTML-ben és sok más alkalmazásban. Az alkalmazás hatékony képszerkesztő eszközök széles skáláját tartalmazza: képernyőképek körbevágása, érzékeny információk elmosása, nagy fotók fizikai átméretezése, HTML-formátumú szöveg hozzáadása stb.
Chasys Draw IES 5.32.01
Az egyszerű és könnyen kezelhető rajzoló, képszerkesztő és konvertáló programcsomag számtalan szűrővel és képfeldolgozási lehetőséggel rendelkezik.
Az Uwaizy forradalmi, AI-alapú nyelvtanulási alkalmazást indít el
2024 októberében hivatalosan is elindult az Uwaizy – egy úttörő nyelvtanulási alkalmazás, amely egyedülállóan személyre szabott AI-alapú tanulási élményt kínál. Ami igazán megkülönbözteti az Uwaizy-t a többi nyelvtanuló alkalmazástól, az az, hogy az Uwaizy középpontjában egy mesterséges intelligencia által vezérelt képesség áll, amely képes megismerni minden felhasználót; meghatározza személyiségét, szándékát és személyes kontextusát, hogy olyan szinten tudjon kapcsolatba lépni Önnel, mint más platformokon.
Testre szabott nyelvleckékkel jön az Uwaizy alkalmazás
2024 októberében hivatalosan is elindult az Uwaizy – egy úttörő nyelvtanulási alkalmazás, amely egyedülállóan személyre szabott AI-alapú tanulási élményt kínál. Ami igazán megkülönbözteti az Uwaizy-t a többi nyelvtanuló alkalmazástól, az az, hogy az Uwaizy középpontjában egy mesterséges intelligencia által vezérelt képesség áll, amely képes megismerni minden felhasználót; meghatározza személyiségét, szándékát és személyes kontextusát, hogy olyan szinten tudjon kapcsolatba lépni Önnel, mint más platformokon.