Szélessávú internet-hálózat épül Csongrád megye északi részén

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 28. 09:23
Az esztendő végére a szentesi és a csongrádi kistérség településeit, valamint Mindszent városát egységes szélessávú internet-hálózat köti össze - közölte Szirbik Imre szentesi polgármester csütörtökön.
A fejlesztésnek köszönhetően a hátrányos helyzetű térség lakói a piacinál kedvezőbb áron kapcsolódhatnak a világhálóhoz és használhatják a XXI. század technikáját - mondta a politikus a munkálatokról szóló kivitelezési szerződés aláírását megelőzően újságíróknak.

A beruházás csökkenti a kistelepülések periférikus helyzetéből fakadó hátrányát, javítja a lakosság életminőségét és erősíti a térség gazdasági potenciálját. A fejlesztésnek köszönhetően az itt lakók a szélessávú internet-elérés mellett, minimális előfizetői díjért hálózaton belül ingyen telefonálhatnak majd, és kedvező áron vehetik igénybe a kábeltelevíziós szolgáltatásokat is – tudatta Szirbik Imre.

A polgármester közlése szerint a mintegy 45 ezer háztartást érintő beruházás 328 millió forintos költségvetéssel valósul meg, ennek háromnegyede a Gazdasági és Versenyképesség Operatív Program pályázatán elnyert összeg, 50 millió forint a Belügyminisztérium támogatása.

A fejlesztés nem terheli a települések költségvetését, mivel a hálózat üzemeltetésének jogát korábban egy közbeszerzési eljárás keretében bérbe adták és az így befolyó díjból biztosítják a beruházáshoz szükséges 32 millió forintnyi önerőt - tette hozzá Szirbik Imre.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia komponálta a "futni mentem" plakátját

Filmrecenziókat nem nagyon szokott közölni egy infokommunikációs hírportál, de ha egy film plakátja az AI bevonásával készült, ráadásul ez épp a legsikeresebb magyar mozifilm, akkor muszáj nekünk is írni róla. Herendi Gábor 2024 novemberében bemutatott romantikus vígjátékáról van szó, ami csütörtök óta a Netflixen is látható: a "Futni mentem"-ről. 

 

2025. február 14. 21:01

Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve

A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.

 

2025. február 14. 15:24

Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida

A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját.  Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.

2025. február 13. 19:39

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54