November-decemberben érkeznek a Maxell holografikus lemezei

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 6. 19:06
A Maxell korábbi terveihez híven az idei év vége felé, most pontosított bejelentésük szerint novemberben vagy decemberben, forgalomba hozza első holografikus adattároló lemezeit.
A Maxell az InPhase Technologies-zal együttműködve fejlesztette ki az eljárást, illetve a prototípus terméket. Az első, idén piacra kerülő modellek 300 GB-osak lesznek és 20 MB/s-os adatátvitelt tesznek lehetővé. Az 5,4 inches lemezen azonban potenciálisan 1,6 terabájt, azaz 63-szor annyi információ fér el, mint egy átlag DVD-n, a 120 MB (megabájt!)/s-os maximális adatátviteli sebesség pedig szintén kiemelkedőnek minősül. Az InPhase Technologies szabadalmaztatott, "Tapestry" (kb. "kárpit, faliszőnyeg") elnevezésű foto-polimer technológiája a holografikus eljárásnál két lézersugarat használ: egyet a hely meghatározására, egyet pedig az adatok olvasására. Maguk az adatok háromdimenziós holografikus formában tárolódnak úgy, hogy egyetlen "helyen" több száz adatfájl fér el. A holografikus eljárás ráadásul jóval tartósabb a többi alkalmazott technológiánál, és legalább 50 évnyi sérülésmentes archiválást garantál.

Az első, InPhase által gyártott holografikus lemezmeghajtók ára 15 ezer dollár körül lesz, míg az egyszer írható, 300 GB-os Maxell lemezek 120-180 dollár közötti összegért lesznek kaphatók. A tervek szerint 2008-ban a 800 GB-os, 2010-ben pedig az 1,6 terabájtos termékek is piacra kerülnek majd. A Maxell a szabványos CD-külsejű eszközök mellett bélyeg- és hitelkártya-méretű holografikus adathordozó médiumok fejlesztésén is dolgozik.
Kulcsszavak: Maxell

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05